Stjepan Mesic távozó horvát elnök hétfőn a Podravka horvát élelmiszeripari cég és az OTP Bank közötti megállapodások nyilvánosságra hozatalát kérte. A politikus, aki tavaly decemberben azt kifogásolta, hogy a Mol Zrt. a relatív többség mellé megszerezte az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogát, közölte, tudni szeretné, a tavaly nyáron lemondott Ivo Sanader miniszterelnök vezette kormánynak, illetve a Molnak volt-e köze a Podravka–OTP-szerződésekhez. A helyi hatóságok azzal vádolják a Podravka már őrizetbe vett vezetőit, hogy szabálytalan eszközökkel maguknak akarták megszerezni a céget, és horvát lapértesülések szerint ehhez részben egy olyan OTP-hitelt akartak felhasználni, amelynek visszafizetésére az INA vállalt kezességet. A Mol vagy az INA állítólag el is helyezett egy 34 millió eurós letétet az OTP-nél. Sanader, illetve Damir Polancec volt miniszterelnök-helyettes cáfolta, hogy köze lenne az OTP és a Podravka közötti szerződéshez. Az OTP a HVG-nek küldött közleményében hangsúlyozta, a bank a Merrill Lynch Internationaltől vállalta át a Podravka által 2007-ben megkötött hitelszerződés feltételeit és a kialakított biztosítéki struktúrát. Ez a nemzetközi piacokon szokásos dokumentációval történt. A bank egyben megerősítette, mindenben eleget tesz a törvényi előírásoknak, és a külföldi társintézményekkel együttműködő magyar hatóságoknak átadta a kért dokumentációkat.
Podravka-érdeklődés
Stjepan Mesic távozó horvát elnök hétfőn a Podravka horvát élelmiszeripari cég és az OTP Bank közötti megállapodások...
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Technikai hiba volt az OTP-nél, kétszer vonták le egyes vásárlások összegét
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.