Az államfő is létrehozta a maga kerekasztalát, amit – kissé naivan, laikusan, de harsányan (mint amilyen az egész elnöki tevékenysége) – Bölcsek Tanácsának nevezett el, és ez a kerekasztal is megírta a maga zöld könyvét. Címe szintén szónokiasan hangzatos: Szárny és teher. Az eredmény eléggé szegényes, mintegy 80 oldal a korrupció legyőzéséről és – az ugyancsak megjelent háttértanulmányokkal együtt – hozzávetőleg 400 oldal az oktatás megújításáról. Kicsit elkapkodottnak, és aránytalannak tűnik a produktum, mintha hiányozna egy-két bölcs fejezet legalább a gazdaságról, mondjuk az euróövezethez való csatlakozásról, vagy az ország csúcstechnikai felzárkózásáról, esetleg a környezetvédelemről. Legalábbis a lelkes olvasó ilyesmire is számítana a bölcsek és a megrendelő munkásságát ismerve.
Szembetűnő viszont, hogy mindkét említett méltóság szakértői kiemelt figyelmet szenteltek az oktatásnak. Ami azt illeti, érdemes összehasonlítani az oktatás megújítását elemző két garnitúrát. A miniszterelnök oktatási kerekasztala 23 tagjának több mint a fele akadémiai ember (kutató vagy egyetemi oktató), és csak kevesebb mint a negyede közoktatási alkalmazott. A 23 résztvevő jelentős hányada széles körben ismert szakember. A köztársasági elnök által életre hívott tanács 11 oktatási szakértőjének több mint a fele gyakorló pedagógus vagy közoktatási intézményvezető, hárman pedig akadémiai emberek. E szakértők túlnyomó többsége viszont a legnagyobb jóindulattal sem tekinthető ismert szaktekintélynek.
Érdekes, hogy miközben az államfő szakértői nagy többségükben közoktatási emberek, írásuk igen nagy ívű, átfogva az egész hazai oktatási rendszert az óvodától a köz- és szakoktatáson, valamint a kollégiumokon keresztül a felsőoktatásig és felnőttképzésig. Ezzel szemben a miniszterelnök szakértői, akik inkább tekinthetők az egész oktatási rendszer profi kutatóinak, alapvetően a közoktatásra koncentráltak, az óvodától a köz- és a szakképzésig, és persze kitérve a pedagógusképzésre.
A két munka közös jellemzője, hogy mindkettő szerint egyrészt a hazai oktatás számos bajjal küszködik (Szárny és teher), és az ország a tanulás világában egyre jobban lemarad versenytársaitól (zöld könyv). Másrészt az oktatásnak a fejlődés motorjává kell válnia (zöld könyv), vagyis ez jelenti a hosszú távú kitörési esélyt az ország számára (Szárny és teher). Mindkettő hiszi és hirdeti az oktatás mitikus, mindent megoldó erejét. Kicsit sem merül fel egyik anyagban sem a kétely, hogy vajon csakugyan csak az oktatásunkon múlik-e minden.
Kétségtelenül a volt miniszterelnök szakértői által készített munka a mélyrehatóbb, a megalapozottabb, részletesen indokolt javaslatokkal. Az államfő szakértőinek dolgozata önmagát vitaindító ajánlássorozatnak nevezi, s leginkább egy – alapvetően jobboldali elkötelezettségű – kormányprogramhoz hasonlít. Valószínűleg ez utóbbi is éppen olyan gyorsan elhervad és felejtésre ítéltetett, mint a zöld könyv, mert a javaslatok megvalósításának időtávja meghaladja a kormányok látótávolságát, politikai mozgósító erejük – tehát egy választási kampányban felhasználhatóságuk – pedig csekély. Csekély, mert a hazai oktatási rendszer legfőbb bajai éppen azoknak a rétegeknek az oktatásánál mutatkoznak, amelyek nemigen járnak el szavazni.
POLÓNYI ISTVÁN
(A szerző oktatáskutató)
