Dmitrij Medvegyev orosz elnök aláírta az ország új katonai doktrínáját, amelyben Moszkva jogot formál magának arra, hogy elsőként vessen be atomfegyvert, ha más tömegpusztító fegyverrel támadnak rá vagy valamely szövetségesére, illetve ha olyan agresszió éri, amely az állam létét veszélyezteti. Noha hasonló kitétel a korábbi orosz doktrínában is szerepelt, a „nukleáris furkósbot meglengetése” különösen aggasztja a Nyugatot, csakúgy, mint az, hogy az okmány a NATO bővítését is az Oroszországot fenyegető fő veszélyek közé sorolja. A szövetség főtitkára, Anders Fogh Rasmussen jelezte is, hogy az új doktrína szerinte nem a valóságot tükrözi. Franciaország pedig fegyverügylettel próbálja szorosabbá tenni Moszkva és a NATO együttműködését. Legalábbis Párizsban egyebek közt ezzel indokolták azt a döntést, amellyel a minap – az USA és néhány Oroszországgal szomszédos állam fenntartásai ellenére – engedélyezték, hogy Moszkva Mistral típusú francia hadihajót (képünkön) vásároljon. Az orosz flotta a hírek szerint három-négy ilyen hajót szeretne, a szakemberek egy része azonban hadászati szempontból értelmetlennek tartja a beszerzésüket. Az 500–600 millió eurós üzletről így még nincs megállapodás, az legkorábban Medvegyev elnök márciusra tervezett párizsi látogatásán születhet meg.
Új orosz katonai doktrína
Dmitrij Medvegyev orosz elnök aláírta az ország új katonai doktrínáját, amelyben Moszkva jogot formál magának arra...
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Technikai hiba volt az OTP-nél, kétszer vonták le egyes vásárlások összegét
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.