„Mélységesen sajnálom, hogy fájdalmat okoztam a családomnak, pártomnak, az Afrikai Nemzeti Kongresszusnak és Dél-Afrikának” – kért bocsánatot vasárnap Jacob Zuma dél-afrikai elnök, miután kiderült, hogy házasságon kívüli kapcsolatból tavaly októberben megszületett a huszadik gyermeke. A 67 éves Zuma januárban megint megnősült, így jelenleg három felesége van. Az elnök a legnagyobb dél-afrikai etnikumhoz, a zulu törzshöz tartozik, amely engedi a többnejűséget, amit az alkotmány is szentesít. Zuma eddig összesen ötször nősült, egyik feleségétől elvált, egy pedig öngyilkos lett, előtte pokolnak minősítve a házasságát. Az államfő állítólag a hatodik menyegzőjére készül, miután a kiszemelt ara családját lánykérést jelentő ajándékkal halmozta el. Szakított viszont az AIDS-szel kapcsolatos korábbi álláspontjával, miszerint HIV-tesztnek veti alá magát, áprilistól pedig minden egy év alatti HIV-pozitív gyermek gyógyszeres kezelést kap. Elődje, Thabo Mbeki tagadta a HIV és az AIDS közti kapcsolatot. A kormány tehetetlensége révén Dél-Afrika a világ legfertőzöttebb országává vált, közel 6 millió HIV-pozitívval. Több mint 300 ezerre teszik azok számát, akik a kezelés hiánya miatt haltak meg AIDS-ben.
Zuma-pardon
„Mélységesen sajnálom, hogy fájdalmat okoztam a családomnak, pártomnak, az Afrikai Nemzeti Kongresszusnak és...
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Technikai hiba volt az OTP-nél, kétszer vonták le egyes vásárlások összegét
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.