Este 11 óra volt már azon a februári hétvégén, amikor Hannover belvárosában a rendőrök azt vették észre, hogy egy Volkswagen Phaeton átmegy a piroson. Megállították, és nem kis meglepetésükre – bár a márkából már gondolhatták, hogy nem akárki ül benne – Margot Kässmann hannoveri püspök, a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) tanácsának elnöke vezette a kocsit. A 25 millió német protestáns legfőbb lelkipásztorának vérében utóbb elég sok, 1,54 ezrelék alkoholt találtak. Több országban ilyenkor a rendőr talán szalutál és további jó utat kíván, a gondosabbja fölajánlja, hogy majd hazakíséri a püspök asszonyt, nehogy baj történjen. De ez Németország, így a rendőri eljárás szabályszerűen folytatódott. A jogosítványt bevonták, megindították az eljárást. Kässmann néhány nap múlva lemondott az EKD elnökségéről és a hannoveri egyházkerület püspöki tisztségéről.
Távozásával nemcsak ígéretes karrier tört ketté, hanem a német evangélikus egyház is súlyos veszteséget szenvedett. Kässmann rendkívül népszerű volt, szerették a hívei, méltányolták és elismerték a politikusok, szavának súlya volt a templomok falán túl, a közéletben is. Ő volt az első és a jelek szerint egyelőre utolsó nő (kiszemelt utódja férfi) ebben a székben.
Személyes indíttatásában a Biblián kívül a közelmúlt nagy álmodója, Martin Luther King játszott szerepet. „Van egy álmom” kezdetű beszédét az autószerelő-ápolónő szülők harmadik lányaként 1958-ban született Kässmann a 20. század egyik meghatározó fellépésének tartja, és éppen King gondolatai nyomán határozta el, hogy teológiát fog tanulni. „A legelesettebbek sorsa az igazságosság mércéje” – hirdette a templomok tele padsorai előtt és a bibliaórák zsúfolt termeiben. Vagy éppen a tévé képernyőjén, hiszen beszélgetős műsorok és komoly eszmecserék rendszeres meghívottja volt. Élénk észjárása, impulzív érvelése csakúgy maradandó nyomot hagyott nézőiben, mint fiúfrizurás, sportos megjelenése (utóbbi a rendszeres futás eredménye).
Pedig nem úgy indult, hogy sikeres lesz. Teológiai tanulmányai után ugyancsak teológus férjével kis, vidéki gyülekezethez kerültek, és úgy gondolták, fele-fele arányban megosztják a lelkészi munkát. De az egyházi elöljárók nem így gondolták, a fiatal teológusnőnek maradt a háztartás. Nem sokáig: előbb ledoktorált, majd az evangélikus akadémián lett tanulmányi vezető, később az evangélikus egyház állandó kongresszusának főtitkáraként dolgozhatott kedvenc területén, az egyház modernizálásán. Ami szerinte nem feltétlenül jelent valamiféle lazaságot. Kässmann számon kérte a Bibliával való foglalkozást (mondjuk a tévénézésre fordított idő egy részéből), méltatlankodott, hogy már novemberben elkezdődik a karácsonyi vásár. Amikor hannoveri püspökké választották, fel is szólalt az ellen, hogy az áruházak túl korán bevetik a Mikulásokat, hiszen a cél igencsak világi, a fogyasztás növelése.
A német evangélikus egyház élére tavaly ősszel megválasztott püspök asszony a katolikus egyházzal az ökumené jegyében kereste az együttműködést. Amíg „csak” hannoveri püspök volt, még bírálta a cölibátust és azt, hogy nők nem lehetnek katolikus papok – egyháza élén már diplomatikusabb volt, mint mondta, nem kívánt más egyháznak tanácsokat adni. A politikának viszont adott tanácsokat. Legutóbb újévi, nagy figyelmet kiváltott prédikációjában a német katonák mielőbbi hazahívását szorgalmazta Afganisztánból. Ezzel igencsak szembement a német kormányzati állásponttal, hiszen az egyébiránt protestáns lelkészcsaládból származó Angela Merkel kormánya éppen a múlt héten fogadtatta el a parlamenttel az afganisztáni német kontingens létszámának emelését.
A pályáján ama februári estéig csúcsra jutott energikus püspök asszony négy leány anyja, de magánélete nem sikertörténet. Mellrákműtétjéről, amely gyógyulást hozott, még nyilvánosan beszélt, és biztatta sorstársait, ne adják föl, keressenek támaszt a hitben is. Karrierjével azonban a férjéé nem tartott lépést, három éve elváltak. Bár a nyilvánosság előtt nem beszéltek az okokról, amikor általánosságban kérdezték, a püspök asszony azt fejtegette, még ma is milyen nehezen viseli el az egyén és a környezet, ha felborul a hagyományos szereposztás, nem a férfi a családfenntartó, és ráadásul a nő karriert csinál.
Aminek most vége. A válást az egyház és a közvélemény is megbocsátotta – ő viszont nem bocsátotta meg magának az ittas vezetést. Az affér után az egyház vezetői szolidaritásukról biztosították Kässmannt, és az ügyben megszólalók nagy része úgy vélte, a püspök is ember, hibázhat, végül is senkinek sem esett baja. „Miért azok mondanak le, akikre szükség lenne?” – szólt az egyik érv. Szóval lett volna esély maradni, kifizetni a büntetést, aztán bízni abban, hogy idővel elfelejtődik a dolog. De az nem Margot Kässmann lett volna. „A súlyos hiba, amelyet elkövettem, ártott a püspökség és az evangélikus egyház tekintélyének” – mondta egyházfőként tartott utolsó sajtókonferenciáján. Felismerte azt is, hogy a jövőben nem lenne meg az a szabadsága, amivel eddig véleményt és értékítéletet mondott etikai vagy éppen politikai kérdésekben. Így aztán lemondott, egyúttal elejét véve annak is, hogy előbb-utóbb firtatni kezdjék a sofőr nélküli pezsgős este körülményeit. S bár sajtótájékoztatókon ez igazán nem szokás, az újságírók megtapsolták a távozó, immár „csak” lelkésznőt.
WEYER BÉLA / BERLIN
