A tavalyi 60-ról 110-120 dollárra nő a vasérc tonnánkénti ára az idei második negyedévben, az acélé pedig 750 dollárra emelkedhet június végére a 2009-es 380 dolláros szintről. A drágulást mindenki megérzi, hiszen a továbbhárított többletköltségek az autóktól a háztartási berendezéseken át a betonacélig a fogyasztási cikkek árában is jelentkeznek.
A hirtelen változás oka, hogy negyven év után gyökeresen megváltozott a vasérc árképzése, az acélgyártók pedig képtelenek lenyelni az alapanyag beszerzési költségeinek drasztikus emelkedését. A vasércbányászat a bőséges kínálat miatt évtizedeken át unalmas és monoton üzletág volt. A következő évi árakat a bányaipari cégek és az acélgyártók őszi tárgyalásain határozták meg, lényegében piaci információk nélkül, megbecsülve a kereslet-kínálat egyensúlyát. Az első megállapodás feltételeit a többi iparági szereplő is követte, így jött létre az irányadónak tekintett ár.
A bejáratott rendszerbe homokszem került: az ezredforduló óta ugrásszerűen megnőtt kínai acéligény felértékelte a vasércet. Létrejött az azonnali piac, ahol a nagyon rövid határidőre történő szállításokért készpénzzel fizetnek. Az itt kialakultnak azonban rendre csak a kétharmada volt a szerződésekben rögzített irányadó ár, amit az acélgyártók által kiharcolt és a bányaipari cégek által megadott kedvezmények csökkentettek. Ma azonban már konzervatív becslések szerint is a vasérc tizede az azonnali piacokon kel el, az amúgy a világ legnagyobb vasérckitermelőjének is számító Kína pedig állítólag onnan szerzi be importja java részét.
A tavaly ősszel kezdődött szokásos tárgyalásokon a bányacégek és az acélkohászati vállalatok között már akkora volt a feszültség, hogy a régi rendszer működésképtelenné vált. A japán, a dél-koreai és a tajvani vevők elfogadták ugyan a bányák ajánlatát, de a világ acélgyártásának 70 százalékát adó Kína a hagyományokkal ellentétben ezúttal nem követte az irányadó árat, hanem nagyobb kedvezményt próbált kicsikarni. Ám elszámította magát, mert a kínálat alakulása végül a bányák helyzetét javította. A piacon az utóbbi évtizedben a duplájára, 900 millió tonnára nőtt a tengeri szállítás súlya, amiben Kína részesedése 16-ról 70 százalékra ugrott. A tengeri útvonalat a világ három legnagyobb vasércexportőre – Ausztrália, Brazília és India –, Kína tárgyalópartnerei ellenőrzik. Ráadásul a szintén dinamikusan növekvő India, saját ellátása védelmében, kiviteli vámot vetett ki e nyersanyagra.
A világ vasércexportjának háromnegyedét adó trió, a brazil Companhia Vale do Rio Doce, valamint az ausztrál Rio Tinto és a BHP Billiton március végén elérte, hogy az éves megállapodások helyett negyedévente szerződjenek, és az új ár az előző három hónapban az azonnali piacon kialakult átlag legyen. Az idei első három hónap végére az azonnali kereskedésben már 150 dollár fölé emelkedett a vasérc tonnánkénti ára, jelezve, hogy az év második felében még tovább drágulhat a világ fémfelhasználásának 95 százalékát kitevő acél alapanyaga.A
bányaipari cégek szerint nem történt semmi, csak az, hogy a korábbi rituális módszer helyett valós piaci információk alapján állapítják meg az árat. Az alapanyagok egyre nagyobb stratégiai jelentőségét érzékelve a Vale elnöke a vállalat honlapján látható videoüzenetben azt mondta, vége azoknak az időknek, amikor a fejlődő országok olcsó ásványkincsekkel látták el a világot. Hozzátette, „úgy tűnik, az európai acélgyártók szövetsége, az Eurofer elfelejtette, hogy elmúltak a gyarmati idők”.
Az Eurofer és az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) ugyanis lépéseket követel az Európai Uniótól a három nagy vasérctermelő szerintük monopolhelyzetének kivizsgálására. Az ACEA nem véletlenül aggódik: egy autó elkészítéséhez átlagosan egy tonna acél szükséges. Az európai, a japán és az ausztrál versenyfelügyelet kedélyét is borzolja, hogy a két ausztrál óriás közös vállalkozásban akarja folytatni a kontinens nyugati részén lévő bányászatát. Azt remélik, hogy 10 milliárd dollárt spórolnak, ha egyesítik a kitermelést, a vasúti szállítást és a kikötőket. Az acélfelhasználók viszont attól félnek, hogy a Rio–BHP vegyesvállalat a globális vasérc-kereskedelem közel 40 százalékának ellenőrzésével az árak alakítására is hatással lesz.
A trió tagjai már pusztán az árképzés megváltozása révén is egyenként évi 5 milliárd dollárnyi többletprofitra számíthatnak. Iparági szakértők szerint a három cég a pénzesőt leginkább adósságai rendezésére és új beruházásokra fordítja, például olyan bányák üzembe helyezésére, ahol a kitermelés csak magasabb árak mellett kifizetődő. A triumvirátus egyelőre kivételes helyzetben van, mivel a következő két évben nem várható jelentős kínálatbővülés, az ágazat beruházási igénye pedig rövid távon megnehezíti új szereplők megjelenését.
Az árképzés reformja megmozgatta a bankárok és brókerek fantáziáját is: a vasérc-kereskedelem 2008-ban született származékos piaca jelenleg 300 millió dolláros forgalmat bonyolít le, de 2020-ra ez az összeg 200 milliárdra nőhet. A valódi piac kialakulása nyomán ugyanis gyártók és felhasználók egyaránt köthetnek fedezeti biztosításokat az árkockázat kivédésére. Létrejöhet az opciós és a határidős piac, a tőzsdei és tőzsdén kívüli kereskedelem, lehetőséget teremtve a spekulációra.
A vasérc-kereskedelem átalakulása nem új jelenség az árupiacokon. Ugyanezt az utat járta be az 1970-es évek végétől a nyersolaj, majd az alumínium, az ezredforduló után pedig a szén. Mindháromnak az árát eleinte éves megállapodásokban rögzítették, mégpedig az azonnali piacokon kötött alkukhoz igazodva. Később létrejöttek a piaci árképzés mechanizmusai, a nyersanyagok pedig bekerültek az árutőzsdék üzletmenetébe. A vasérc – lelkendeznek a szerencsés bányaipari cégek képviselői – most válik igazi árupiaci alapanyaggá.
KERESZTES IMRE
