Hogyan pihenjük ki magunkat „tisztességesen”? Az utazási irodák újabb és újabb úti célt kínálnak az utazók egyre növekvő táborának. Így pár év után rá sem lehet ismerni az elszigetelt halászfalvakra, eldugott oázisokra, az egykori Hurghadából, Nuweibából vagy Dahabból felkapott üdülőhely lett. Egyiptomban a Vörös-tenger mentén sok halászfalu vált ily módon néhány évtized alatt üdülőparadicsommá. Eleinte burjánzott az élővilág a korallzátonyok közt, a helyiek betekintést engedtek az életükbe, a vendégeknek életre szóló élményt jelentett egy-egy szívből jövő meghívás. A turistaipar azonban megsokszorozta a kapacitásokat, szállodák épültek, homokkal borították a korallpadokat, a kirándulóhajókról a vízbe merülő emlékgyűjtögetők pedig megadták a kegyelemdöfést a zátonyok élővilágának. A nyaralóknak szervezett egyiptomi esten már szinte csak a pincérek helyiek, a terepjárós kirándulás alkalmával pedig a helyi „nomád őslakos” elárulta, hogy soha nem volt ott oázis, a díszlet a turisták kedvéért épült, ő maga pedig Kairó külvárosából származik. Alig várja, hogy az utolsó terepjáró is elhagyja az „oázist”, és hazamehessen, hogy a beduin maskarát levéve végre megnézhesse a focimeccset.
Az Egyiptomban ritka ellenpéldák egyike a nyugati határvidéken található, egész faluhálózatot alkotó, hatalmas kiterjedésű Siwa oázis. Huszonháromezer lakója saját nyelvet beszél, szokásai is eltérnek az ország többi részén tapasztaltaktól. Az oázis környezete mesébe illő, látnivalói, történelme felveszi a versenyt a felkapottabb úti célokéval is. Nincs repülőtér a közelében a charterjáratokhoz, a legközelebbi település 350 kilométerre van, és az odavezető, korábban nyolc napig tartó karavánutat is csak pár évtizede aszfaltozták le. Elszigeteltsége ellenére egyre többeket vonz az ipari turizmustól megkímélt hely, miközben a tengerparti üdülőhelyek forgalma már csökkenésnek indult.
Az idelátogató évi néhány ezer elszánt turistát vonzza, hogy az oázis megőrizte karakterét. A szállodák nagy többsége vályogból épült – és jól mutat. Helyi alapanyagokból főznek, az ajándékboltok a hagyományos kézművestermékeket árusítják. Vendég volt ott 2006-ban Károly walesi herceg és felesége, Camilla, akiknek annyira megtetszett a hely, hogy eredetileg egy éjszakára tervezett tartózkodásukat a hivatalos programot felborítva két éjszakával megtoldották.
Siwa 13. századi vályogerődjének egyik ősi épületét Duncan Ridgley, a The London Sun egykori paparazzója újította fel, méghozzá a hagyományos építési elvek szerint. Ridgley, szakítva korábbi munkájával, 2004-ben Srí Lankán kezdett új életet a családjával, de miután első trópusi karácsonyukat elsöpörte a cunami, a garantáltan szökőármentes Szaharában kötöttek ki. A Ridgley família példája növelte a helyiek önbecsülését, az addig ódivatúnak tartott, feledésbe merült építési technika újra terjed, az oázis kezd hasonlítani virágzó középkori elődjére. Az értéktelennek tartott, pusztulásnak indult egykori vályogerőd ma a legdrágább terület Siwában: 10 éve még 2500 dollárért lehetett ott egy átlagos házhelyet venni, ma 150 ezer dollár a legolcsóbb. A tradíciók feltámadása több tehetséges külföldit – olasz divattervezőt, norvég számítástechnikust, angol sztárépítészt – vonzott, akik felfrissítették és újraértelmezték az örökséget. Egyikük nyilvánosan látogatható kertjében például a hagyományos oázisnövényeken kívül organikus zöldségágyások és gyógynövények is találhatók, s most a siwai hagyományos, természetes gyógyításon alapuló központ létrehozását tervezi.
A helyi örökség megóvása az eldugott európai falvakban is erőfeszítéseket, öntudatosságot kíván. Az olaszországi Cinque Terre („Öt föld”) autóforgalomtól mentes falvakból – Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola, Riomaggiore – és a Cinque Terre Nemzeti Parkból áll. Az apró települések az élénkzöld domboldalak és a türkizkék Ligur-tenger közötti sziklák tetejére épült pasztellszínű házaikkal mesebeli látványt nyújtanak. A meredek hegyoldalt az évszázadok során teraszokká alakították, hagyományos termékeiket – bort, olívaolajat, pestót – a szűk utcák apró boltjai kínálják az egyre több érdeklődőnek. Akad olyan család, amelynek vendégei részt vehetnek a pestokészítésben vagy az olajbogyószüretben. A helyiek, látva a környezeti terhelést, összefogtak, és elérték, hogy néhány látnivalót csak gyalogszerrel, vasúton vagy hajóval lehessen felkeresni.
Maguk a látogatók is változnak, egyre többen válnak híveivé az úgynevezett felelős turizmusnak. A briteket például erősen befolyásolja, hogy az utazási iroda vagy légitársaság felelős elvek szerint működik-e – derült ki a tavaly novemberi londoni turisztikai szakvásáron ismertetett felmérésből. (Az elvekről lásd Felelős utazás című írásunkat.) Ez a kérdés 2000-ben a brit utazóknak még csak a 9 százalékát, tavaly már közel 60 százalékát foglalkoztatta. A felelős elvek terjedése tehát lassanként üzletileg is megéri. Aki e szerint utazik, nem egyszerűen „helyeket látni” megy, amelyeket lefotózva kipipálhat az úti célok közül. A régi vágású útikönyvekkel szemben – amelyek programokat, attrakciókat ismertetnek – az újak a részleteket is lényegesnek tartják. Például hogy hol lehet Isztambulban ostáblát játszani a helyiekkel, Máltán házi kosztot enni, merre találhatók Horvátország azon eldugott, festői tengeröblei, ahol nem hering módjára kell a napon aszalódni. Az utazásszervezők igyekeznek a nemzetközi szállodák helyett helyi érdekeltségűekkel dolgozni, vendégeik nem csak a busz ablakán keresztül kapnak képet az országról, és a szervezők ügyelnek arra, hogy helyi személyzetet is alkalmazzanak.
Sok iroda adományvonalat is működtet például a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozására vagy környezetvédelmi, oktatási programok támogatására. A portugál TAP magyarországi képviseletének vezetője, Szolnok Péter elmondta, hogy – több légitársasághoz hasonlóan – náluk is meg lehet váltani a jeggyel együtt a kibocsátott üvegházhatású gáz kompenzációját. A TAP egy brazil megújulóenergia-tervet is támogat, korábban afrikai programokat segített, most a februári ítéletidő sújtotta Madeira helyreállítására gyűjt adományokat. A Qatar Airways árvaházat és fogyatékkal élőket támogat, a British Airways másfél évtizede kezdett akciója keretében tavaly 46 millió dollárt juttatott az UNICEF-nek. A hajóstársaságok is igyekeznek pazarló működésüket felelős programokkal kompenzálni. A genovai Costa Cruises a Cinque Terre Nemzeti Parkban 100 olajfát ültetett, legújabb hajói, a Luminosa és a Pacifica már kevesebb szennyező anyagot bocsátanak ki, a szárazföldi kirándulásait pedig természeti látnivalókkal bővítette.
Magyarországon az internetes TriPlanet szolgáltató tervez felelős programot repülőjegyeinek vásárlói számára. „Azoknak is adunk lehetőséget jól nyomon követhető, szerény adományozásra, akik nem tartják elegendőnek a klímakompenzáló önkéntes kerozinadót” – magyarázta Bánki Róbert ügyvezető. A repülőjegyet vásárlók hazai felelős beruházásokat támogathatnak majd, a befizetett összeg útját pedig nyomon követhetik. Választhatnak, hogy adományukból szilvafaliget létesüljön a szatmári Panyolán, fonott fűzfavesszőből pihenőket készítsenek a helyi romák Bódvalenkén, vagy az Öreg-Túr tisztítását és tanösvénnyé alakítását tegyék lehetővé. Az Agra utazási iroda csoportjainak létszáma nem haladhatja meg a 20 főt, az utazás során az adott ország minél szélesebb keresztmetszetét mutatják be. De az iroda el is várja utasaitól, hogy nyitottak legyenek, és készüljenek fel az útra. Ökotúráival és vadonvédő programjaival a felelős utazás elvét követi az Islandia Travel is. A többi hazai iroda közül néhánynak a honlapja említi ugyan a felelős utazást, de működésébe, programjaiba ezt nem építette be. Sokan tartanak attól, hogy utasaik nem teszik magukévá a „szívesen adok, hiszen sokat kaptam” elvet, és a kiélezett árversenyben elpártolnak tőlük, ha a támogatások befizetésének felkínálásával pluszkiadásokba verik őket. Sok utazó világfi és egyben aszkéta: hajlamos a túlköltekezésre, ugyanakkor sportot űz a filléres alkukból. Sajnálatos, ha ezt ott teszi, ahol számára a különbség jelentéktelen, a helyieknek viszont sokat számítana.
MÉHÉSZ ZSUZSA
