AP/Channi Ananad
Indiában az álmok városának emlegetett Mumbai hírhedt Daravi nyomornegyedének központját több méter magasan elönti a szemét. A két és fél négyzetkilométernyi területen összezsúfolódott 800 ezer ember közül minden tizedik a hulladék feldolgozásából próbál megélni, bár a családonkénti 62 dolláros átlagkeresetből csak nyomorogni lehet. Asszonyok és gyerekek kéziszerszámokkal szedik szét az e-szemetet: háztartási berendezéseket, számítógépeket, nyomtatókat, mobiltelefonokat, televíziókat. Daravi és a hasonló nyomornegyedek munkásai öszszesen évi félmillió tonna efféle holmit dolgoznak fel, kitéve magukat a mérgezés veszélyének. A katódsugarú tévékben, az akkumulátorokban és a nyomtatott áramkörökben ólom és kadmium, a kapcsolókban és sík monitorokban higany található. Ezek az anyagok károsítják az agyat, a vesét. A nyomtatott áramkörökben lévő aranyat mérgező savakkal távolítják el, a kábelekben található rezet a szigetelőréteg leégetésével nyerik ki, belélegezve a felszabaduló mérges gázokat. Még a kisüzemekben is ritkán használnak maszkot, kesztyűt, holott már ezek is csökkentenék a légúti betegségek kockázatát. A tuberkulózis és a rákos megbetegedések aránya jóval magasabb az e-szeméttel foglalkozók körében, mint a városi szegények más csoportjaiban.
Az ENSZ környezetvédelmi programjának februári jelentése szerint Indiában 300 ezer tonna e-szemét keletkezik évente, további 200 ezer tonna pedig külföldről érkezik; negyede az USA-ból, amely a maga 3 millió tonnájával a világ legnagyobb elektronikaihulladék-termelője. A tanulmány szerint a következő tíz évben ötszörösére nő az ilyen szemét mennyisége Indiában.
Kínában, a világ legnagyobb szeméttelepének tartott Kujjü városban több mint ötezer családi vállalkozás 150 ezer munkása évente másfél millió tonna kidobott kütyüt szed szét. Az átlagkereset az indiaihoz hasonlóan rendkívül alacsony, fejenként napi másfél dollár, viszont a város a szemétkezelésből befolyt adókból évi 75 millió dollárhoz jut. A hulladék négyötöde külföldről, főként az USA-ból érkezik. A kezdetleges szemétkezelés okozta szennyezések miatt a rákos megbetegedések aránya Kujjüben a legmagasabb a világon.
Évente keletkező 2,3 millió tonna saját e-szemetével Kína a világranglista második helyezettje, a több százezer tonna e-hulladék importálásával pedig az első. Az ENSZ szerint a Kínába irányuló szemétexport 2020-ra megnégyszereződhet, hiába tiltja immár Peking az elektronikai hulladékok bevitelét. Hasonló növekedést jósol a világszervezet a legfőbb afrikai és latin-amerikai szemétfogadó országokban, így Dél-Afrikában, Nigériában, Ghánában, Brazíliában és Mexikóban is.
A környezetvédelmi gyarmatosítás – a fejlett országok harmadik világba irányuló szemétexportja – annak ellenére virágzik, hogy az 1989-es bázeli konvenció tiltja veszélyes hulladékok kivitelét a fejlett országokból a fejlődőkbe. Kína példáját követve India is az ilyen kereskedelem betiltására készül. Az USA kongresszusa is fontolgatja az exporttilalmat (Washington nem ratifikálta a bázeli egyezményt).
A törvényi szigor nem sokat ér – állapította meg több kutató is az Environmental Science and Technology című szaklapban írt cikkében. A hulladékkereskedelem ugyanis átkerült a feketepiacra. Egy 18 európai kikötőt érintő vizsgálatból kiderült, hogy a hulladékszállítmányok közel felének nem volt engedélye. Becslések szerint a belföldi újrafeldolgozásra összegyűjtött amerikai hulladék 50–80 százaléka eltűnik a hatóságok szeme elől. Az e-szeméttől szabadulás mögött anyagi okok állnak, hiszen Európa nyugati felén egytonnányi elektronikus berendezés szétszedése újrahasznosítás céljából legalább 500 dollárba kerül, Ázsiában ennek a hatodába.
A feketekereskedelem bejáratott módja, hogy közvetítők olcsón megszabadítják az ártalmatlanításon takarékoskodó nyugati önkormányzatokat az e-hulladéktól. Ennek egyik módja, hogy a kidobott eszközöket, elhasznált készülékeket névlegesen adományként küldik a fogadó országba. A másik lehetőség, hogy az illegális szállítmány eredete a hajóút során megváltozik, a fuvarlevelekre Dubai, Szaúd-Arábia, Hongkong vagy Szingapúr kerül, így kideríthetetlenné válik a tényleges kiindulópont. A célországban előfordul, hogy a készülékeket nem szedik szét, hanem felújítják. Az Újdelhiben működő Gulfam cég például újnak mondott tévéket 50 dollárért – a valóban új készülékek árának töredékéért – kínál Sony, Toshiba vagy bármilyen más felirattal.
Becslések szerint jelenleg évi 40-50 millió tonna e-szemét keletkezik a Földön. A borúlátó jóslatok szerint fejlődő országok 2017-re beérik a Nyugatot, 2025-re pedig kétszer több elektronikus eszközt dobnak majd el, mint a fejlett világ.
KERESZTES IMRE
