AP/ Bob Edme
„A bort ivásra gyártjuk, nem befektetésre” – győzködték a HVG munkatársát a legnevesebb pincészetek szakemberei Bordeaux-ban a napokban az úgynevezett en primeur kóstoláson. Az előző évi termés hordómintáit ilyenkor mintegy 6 ezer szakemberrel ízleltetik meg, hogy a reakciók alapján határozzák meg az árat, amit a helyi nagykereskedők azon nyomban ki is fizetnek. Az importőrökhöz a bor már 10-15 százalékkal drágábban kerül, ám ezek is nyomban továbbértékesítik a szaküzleteknek. A végfelhasználók aztán – immár akár ötven százalékkal többért – előjegyzést adhatnak a vinotékáknak. Elvileg mindenki jól jár, mivel a vevő ugyan súlyos összegeket fizet ki az érlelés befejeződése után, másfél év múlva leszállított borokért, még így is jóval kedvezőbb lehet az ár, mint amikor majd tényleg a polcokra kerül a palack.
Minden pincészet maga dönti el, mennyiért dobja piacra a borát – ha jól taktikázott, akkor pár óra leforgása alatt telefonon keresztül eladja az egész tételt –, és palackonként 10 euró különbség milliós többletbevételt jelenthet. Michel Perrot, Franciaország egyik legnagyobb, családi kézben lévő borászatának és borkereskedelmi cégének, a Borie-Manoux-nak az exportigazgatója a HVG-nek elmondta: palackjaik 60 százalékát európai országokba szállítják, a maradék 40 százalékon az USA és a Távol-Kelet osztozik. Igaz ugyan, hogy a feltörekvő ázsiai piacon még hajlamosak kólával fogyasztani a méregdrága borokat is, de nő a kereslet a nagy presztízsű nedűkre. Kína tavaly már több mint 136 ezer hektoliter bordeaux-i bort vásárolt, ezzel letaszította az USA-t az Európán kívüli vásárlók első helyéről.
A bonyolult, régiókra bontott bordeaux-i rendszerben azokat a termelőket tartják a legnagyobb becsben, akik már az 1855-ös legendás bordeaux-i klasszifikációban is szerepeltek. III. Napóleon parancsára az az évi párizsi világkiállításra tiszta bort kívántak önteni a pohárba, és az azóta – két kisebb módosítást leszámítva – változatlan szisztéma öt kategóriába rendezi a főként médoci italokat (ezenkívül még vagy tucatnyi, változó elismertségű bordeaux-i besorolás létezik). Mindegyik 1855-ben minősített chateau (kastély) használhatja a Grand Cru Classé elnevezést, ám csupán öten tartoznak a premier (első) cruk közé, ami után következik a 15 deuxieme (második) cru, és így tovább egészen a cinquieme (ötödik) cruig.
A nagy presztízzsel bíró chateau-k azt állítják, hogy a tavalyi szüret eredményeként hordóba kerülő bor verhetetlen – némelyek egyenesen a legendás 1949-es évjárathoz hasonlítják –, és hogy az évszázad legjobbja lehet. Némi szépséghiba, hogy 2000 óta ez már a harmadik évjárat, amelyikről ezt mondják. Igaz, általában erős savakra szoktak panaszkodni az en primeur látogatói, ám az idén egymást taposták, hogy minél többet fogyaszthassanak a száraz július–augusztusnak köszönhetően meglepően kerek, kellemes ízvilágú nedűkből.
A végső szót az árakkal kapcsolatban – közvetve – az amerikai Robert Parker mondhatja ki. A másfél ezer mintát végigkóstoló 63 éves exügyvéd azzal alapozta meg hírnevét, hogy 1982-ben – ellentétben a borkritikusok többségével – a hordóminták alapján kiválónak találta az évjáratot, és az árak később őt igazolták. Az amerikai gazdaggá tette a rá hallgató vásárlókat; az azóta a francia Becsületrend több fokozatával is kitüntetett Parker tanácsára választ magának bort Bill Clinton volt amerikai elnök, de még Jacques Chirac egykori francia államfő is. Parker befolyására jellemző, hogy két chateau-tulajdonos korábban a lányát ajánlotta fel a jobb minősítésért, mások halálosan megfenyegették.
Megvesztegetni ha Parkert nem is lehet, más módon manipulálható a rendszer. A Lynch-Bages pincészet tulajdonosa, Jean-Michel Caze – aki korábban a francia AXA biztosítótársaság borbefektetési részlegének vezetőjeként a tokaji Disznókő birtok privatizációs tárgyalásait levezényelte – a HVG kérdésére elmondta: Bordeaux-ban nem tilos a cukrozás. A törvényi keretek lehetővé teszik, hogy – legfeljebb egy mustfokkal – mesterségesen emeljék a bor „színvonalát”. Az sem tilos, hogy úgynevezett fordított ozmózissal vizet vonjanak ki a mustból, amivel szintén megnő a relatív cukortartalom. Tucatnyi, a HVG-nek nyilatkozó bordeaux-i gazda ugyanakkor esküdözött, hogy 2001 óta egyikre sem volt szükség, mert magától is olyan csodálatosan beérett a szőlő.
A szakma és a szakértők egyöntetűen állítják, hogy nem babráltak a 2009-es évjárattal, az magától lett ilyen fiatalon ennyire könnyedén fogyasztható. A titok nyitját abban vélik meglelni, hogy megváltoztak a szőlészeti eljárások. Fél évszázada a megfelelő mustfokot elérő szőlőt rögtön puttonyba gyűjtötték, és így megmaradtak a gyümölcsben a kemény tanninok; akkoriban senkinek nem jutott az eszébe frissen inni a bordeaux-it, csak több évtized elteltével. Mivel azonban – ellentétben például a kézművesborairól híres Burgundiával – Bordeaux-nak mindig is a piac diktált, és az USA-ban a borok 90 százalékát 48 órán belül elfogyasztják, változott a szőlőfeldolgozás is. Ma már szinte másodlagos a szőlők megfelelő cukorfoka, a tulajdonosok hoszszú napokig várnak a szürettel, amíg a csersav, vagyis a tanninok is „megpuhulnak”.
IZSÁK NORBERT / BORDEAUX
