Leköszönt elnöki posztjáról a német Baloldal párt hét végi kongresszusán Oskar Lafontaine, aki öt év leforgása alatt az egykori keletnémet utódpártból egész Németországban jelen lévő, a 16-ból immár 13 tartományi parlamentben képviselt össznémet politikai erőt faragott. A jövőben kétfős elnökség vezeti a pártot: Gesine Lötsch és Klaus Ernst a keleti–nyugati és a férfi–nő egyensúlyt is hivatott képviselni. A közelmúltban tartott észak-rajna– vesztfáliai választások után (HVG, 2010. május 15.) a Baloldal számára most kínálkozik először esély, hogy a szociáldemokratákkal (SPD – képünkön az elnökük, Hannelore Kraft) és a zöldekkel együtt koalíciós kormány tagjaként politikai felelősséget is vállaljon; ennek eddig az is akadálya volt, hogy az SPD-ben sokan máig nem tudják megbocsátani Lafontaine-nek, hogy 1999-ben, akkori elnökként egyik napról a másikra faképnél hagyta pártjukat.
Lafontaine búcsúja
Leköszönt elnöki posztjáról a német Baloldal párt hét végi kongresszusán Oskar Lafontaine, aki öt év leforgása alatt...
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál
A miniszterelnök a házbizottság összehívását, és a fideszes képviselő „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.