Túry Gergely
HVG: Mára pontosan tudható, hogy a nemzetgazdasági tárca bekebelezi ugyan három eddigi minisztérium nagy részét, de a fejlesztéspolitika egy másik csúcsminisztériumhoz kerül. Nem az ön feladata lesz tehát gyakran emlegetett kedvencének, az újabb Széchenyi-tervnek a kidolgozása?
M. Gy.: 2011. január 15-én, a Széchenyi-terv indulásának tizedik évfordulóján indítanánk a második Széchenyi-tervet. Az új munkamegosztás szerint nálunk lesz a pénzügypolitika és a gazdasági stratégia – tehát a fejlesztéspolitika tervezése is. Mi tervezzük meg a tömegesnek tekintett pályázatokat, márpedig az új Széchenyi-terv alapvetően ilyenekre épül: az egészségipar, a zöld gazdaság vagy a turizmus fejlesztésére. Az egyedi beruházások – mint az autópályák, repülőterek, vasútvonalak építése – tervezését pedig közösen irányítjuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Maga a pénzosztás, a pályáztatás viszont az utóbbi feladata lesz. Nálunk a másik nagy pénzforrás, a költségvetés marad.
HVG: Ma is úgy gondolja tehát, hogy a Széchenyi-terv tökéletes volt, ott kell folytatni, ahol 2002-ben abbahagyták? Akkoriban többen is fölvetették, nem jó, ha a kis- és középvállalatok az állam szándékait fürkészik a piac helyett.
M. Gy.: De nem ez történt. A Széchenyi-terv 200 milliárd forintos állami forrással mozdított meg 600 milliárdos beruházási összeget. Ugyan elfogult vagyok, de szerintem ez jobb, mint a későbbi nemzeti fejlesztési terv, ahol – európai uniós pénzzel – ez az arány csak másfélszeres volt. De a 600 milliárd is eltörpül a felhalmozásra fordított teljes nemzetgazdasági kiadáshoz képest, tehát, inkább csak az indítómotorja volt további fejlesztéseknek, különösen a turizmusban és az otthonteremtésben. Ugyanúgy, mint akkor, most is lesz egy jövőkép; lehet tudni, merre halad az ország. Ilyen irány lesz például az egészségipar – a gyógyszeripartól az orvosiműszer-gyártáson, a gyógyturizmuson keresztül a négy nagy orvosi egyetem fejlesztéséig –, a zöld energia, az energiahatékony lakásfelújítás és a lakásépítés.
HVG: Ez tehát a gazdasági – vagy „álmodozásügyi” – miniszter programja. De mit mond rá a költségvetés gazdája, a pénzügyminiszter?
M. Gy.: Azt, hogy most jó ideig nincs lehetőség fiskális élénkítésre, tehát olyan gazdaságélénkítésre, aminek a költségvetés a forrása. Ezt pénzügyminiszterként kőkeményen érvényesíteni fogom. Most még nem tudjuk, mennyi lesz a költségvetés hiánya, de az mindenképpen olyan korlát, amit szigorúan be kell tartani. Van azonban három másik forrás. Az uniós, amiből 2013-ig becsléseink szerint még 3000 milliárdot lehet költeni. A második a monetáris élénkítés. Ilyen, ha a jegybank tovább csökkenti az alapkamatot, ha megvásárolja vállalatok, bankok kötvényeit a másodlagos piacon – ahogy ezt a Bank of England, az amerikai Fed vagy a kínai központi bank teszi –, és ha csökkenti azt a 4500 milliárd forintnyi letétet, amit a pénzügyi szektor a Magyar Nemzeti Bankban tart. S végül a legnagyobb forrása a gazdaságélénkítésnek maga az üzleti szektor – magyar és külföldi beruházók egyaránt. Most a beruházási tevékenység 17 éves mélyponton van, ez nem normális állapot egy felzárkózó gazdaságban.
HVG: Az utóbbi hetekben szinte naponta ajánlotta – „állampolgárként és közgazdászként” – a jegybank elnökének, majd a monetáris tanács tagjainak, hogy belátva vétkeiket, mondjanak le. De vajon a jegybank függetlensége nem éppen azt jelenti, hogy a kormány nem erőltetheti rá álláspontját az MNB-re, még akkor sem, ha súlyos hibának minősíti a bank eddigi döntéseit?
M. Gy.: Egyetértek azzal, hogy semmilyen hatalmi pozícióból ne lehessen a jegybank vezetését befolyásolni. De az érem másik oldala, hogy a mindenkori jegybank mindenkori vezetése adjon választ az adott gazdasági helyzetre. Legkésőbb 2008 októbere óta Magyarországon nagyon súlyos pénzügyi válsággal egybetolódott gazdasági és szociális válság van, és a jegybanknak vannak eszközei ezek enyhítésére. Az MNB mindenkori vezetésével együttműködve azt fogom javasolni, éljenek bátrabban ezekkel a monetáris eszközökkel.
HVG: Részben a jegybanknak rója föl a devizahitelezés elharapózását is az utóbbi 6-7 évben. Eleinte úgy tűnt, mintha a teljes devizahitel-állomány forintra konvertálását szorgalmazná, újabban azonban már csak a rászorulókét. Bonyolult pénzügyi konstrukciók helyett nem lenne kézenfekvőbb szociális támogatásban részesíteni az utóbbiakat?
M. Gy.: Az állam is felelős a kialakult helyzetért, ezért erkölcsi, gazdaságpolitikai kötelezettsége megoldást kínálni a másfél millió devizahiteles közül annak a 10-15-20 százaléknak – ma még senki nem tudja megmondani, végül is hányan lesznek –, aki nem tud törleszteni. Többlépcsős rendszer kell: akin nem segít a bankok hitelvédelmi programja – a bankok egyelőre kevés ilyen esetet regisztráltak, vannak azonban aggasztó jelek, mint például a rossz adósok 850 ezresre duzzadt listája –, annak egy állami alap ajánlaná föl hiteltartozásának forintosítását. S ha ez sem segít, akkor az utóbbi megvásárolja a lakást, és bérbe adja az addigi tulajdonosnak.
HVG: Akkor megint a pénzügyminisztert kérdezem...
M. Gy.: Közösen kell viselni a terhet: a költségvetés garanciával lépne be, a bankrendszer pénzzel, és az ügyfélnek is vállalnia kell a költségek egy részét.
HVG: A Bajnai-kormány ennél beláthatóbb perspektívát kínált a devizahiteleseknek: az erős forintot. Nem lenne egyszerűbb, ha az új kormány is ezt folytatná?
M. Gy: Úgy gondolom, gazdasági és pénzügyminiszterként nem kell hogy bármiféle árfolyam-preferenciám legyen. Nekem más céljaim vannak: a foglalkoztatás bővítése, a növekedés és a költségvetési egyensúly. Hogy ez milyen árfolyamon történik, az a pénzpiacok és a Magyar Nemzeti Bank dolga. Az én feladatom, hogy fölkészüljek olyan helyzetre is, amikor gyengébb az árfolyam. Ahogy most kinézek az ablakon, mondhatnám úgy is: májusban is érdemes esőkabátot vinni magunkkal, mert bármikor jöhet egy nagyobb vihar.
HVG: A Fidesz számos ígérete közül talán az adócsökkentés hatotta meg leginkább a választókat. Orbán Viktor még tavaly novemberben is azt mondta, lesz idén egyszeri nagyarányú adócsökkentés. Ön legutóbb már csak „gesztusértékűről” beszélt.
M. Gy.: Nem vonjuk vissza az ígéretet. Azt mondom, hogy egy hároméves adóreformot érdemes elindítani, párosítva egy bürokráciacsökkentő programmal. Minél nagyobbnak kell lennie ennek az „ikerpárnak” már most az év közepén. De jövő január elsején és 2012 elején is lépünk egy-egy nagyot. Hogy meg tudjam mondani, mekkorát, ahhoz meg kell várnom a Varga Mihály vezette munkacsoport jelentését a közpénzügyek állapotáról.
HVG: Azt is csak az után tudja megmondani, hogy betartják-e a személyijövedelem-adó bruttósításának megszüntetésére tett ígéretüket?
M. Gy.: Igen, minden ettől függ.
HVG: Mostanában szinte minden kérdésre ez a leendő kormánypárti politikusok válasza: várjuk meg, mekkora csontvázak kerülnek elő. Komolyan gondolják, hogy vannak még ismeretlen százmilliárdos ügyek? A csontvázpéldaként a minap fölhozott Malévről például minden magyar újságolvasó tudhatja, mennyibe került eddig az államnak.
M. Gy.: Pedig igenis vannak ilyenek, s ezek összesen több száz milliárdot is kitehetnek. A munkaerő-piaci alapból például rögtön hiányzik 40 milliárd forint – ennyivel többre van szükség a tervezettnél a százezer közmunkás járandóságának és további százezer, a versenyszektorban foglalkoztatott ember államilag vállalt bérkiegészítésének a kifizetéséhez. Biztos, hogy a munkanélküliség sem áll meg 11 százaléknál, ahogy számolták. Nem tudjuk azt sem, elég lesz-e az a 70 milliárd, amit a kormány prognózisa szerint az államnak az önkormányzati adósságok garanciájaként be kell tennie.
HVG: Akkor mondjon valamit arról, ami már tudható – hiszen Orbán Viktor benyújtotta a parlamentnek az erről szóló politikai nyilatkozat tervezetét – a nemzeti együttműködés rendszeréről. Mi lesz ebben tárcája szerepe?
M. Gy.: A mi dolgunk, hogy beindítsuk a gazdasági konzultációkat. Ugyanúgy, ahogy annak idején a Széchenyi-tervet, most a második Széchenyi-tervet, a hároméves adóreformot, az új népesedési kormányprogramot – hogy csak három fontos kormányzati programot említsek – a lehető legszélesebb körű és leggyakoribb társadalmi konzultációk nyomán véglegesítjük. Egyébként is azt gondolom, hogy a minisztériumnak a nyílt kormányzásra kell átállnia: minden készülő jogszabályról, pályázat tervezéséről, új programról visszajelzést fogunk kérni a honlapunkon, e nélkül nem is készülhet majd jogszabály.
RÉTI PÁL
Matolcsy György
„Szakmai pályafutásom 32 évéből 16-ot pénzügyi területen töltöttem, a Pénzügyminisztériumban, a Pénzügykutató Intézetben és az Európai Fejlesztési Banknál (EBRD), Londonban, a másik 16 pedig a gazdaságé volt” – indokolja életrajzi alkalmasságát az új gazdasági és pénzügyi tárca vezetésére a budapesti Közgázon végzett, most 55 éves Matolcsy. Ifjú kutatóként 1986-ban egyik szerkesztője volt a korszak meghatározó rendszerkritikus vitairatának, a Fordulat és reformnak. 1990-ben fél évig államtitkár az Antall-kormány miniszterelnöki hivatalában, majd az EBRD-igazgatóságot követően neki alapított, illetve maga alapította kutatóintézeteket (Privatizációs, Növekedéskutató, Magyar Gazdaságfejlesztési) vezet. Közben 2000-ben a második félidőre átveszi a gazdasági tárca irányítását az első Orbán-kormányban. 2003 óta Fidesz-tag, 2006-tól parlamenti képviselő.
