Hegedűs Éva (képünkön), a BG Hitel & Lízing korábbi elnök-vezérigazgatója a Milton Bank Zrt. élére kerül, helyére Siklós Jenőt, a lízingcég pénzügyi vezérigazgató-helyettesét választotta meg a BG Hitel igazgatósága. A kinevezésekhez szükség van a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) engedélyére is. A Milton Bank 100 százalékos tulajdonosa a Demján Sándor által egymilliárd forintos alaptőkével létrehozott Magyar Tőketársaság Zrt. (MT), amely a Wallis Zrt.-től vette meg a korábban a német WestLB AG tulajdonában levő, s most hamarosan új nevet kapó pénzintézetet. A tulajdonszerzésre április 6-án bólintott rá a PSZÁF, amely ugyanekkor jóváhagyta azt is, hogy a bank igazgatóságának elnöki posztját Bartha Ferenc korábbi jegybankelnök, Demján üzlettársa töltse be. Az igazgatóságba bekerült Krisán László, a Széchenyi-kártyákat kibocsátó, a Vállalkozók Országos Szövetsége tulajdonában levő Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója, aki Demján több üzleti érdekeltségében is vezető posztot tölt be, és Völker Zsolt, az Euroinvest Közép-európai Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Kézdy György, Demján kabinetfőnöke a felügyelőbizottság élére került, míg Ágházi Gyula, a TriGránit pénzügyi főnöke és Mécs Imre, az MT vezérigazgatója a testület tagja lett.
Vezércsere a Milton Bank élén.
Hegedűs Éva (képünkön), a BG Hitel & Lízing korábbi elnök-vezérigazgatója a Milton Bank Zrt.
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál
A miniszterelnök a házbizottság összehívását, és a fideszes képviselő „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.