Hazatérő fiú

Nicolas Berggruen amerikai milliárdos lehet a Karstadt áruházlánc új tulajdonosa, bár az épületek bérleti díjáról még meg kell egyeznie az ingatlanok tulajdonosával.

 

A történetben van valami meseszerűen romantikus. Az apa, akinek 1936-ban származása miatt el kellett hagynia Berlint, bő fél évszázaddal később nemcsak visszaköltözik, hanem világhírű képgyűjteményét is az őt díszpolgárává emelő városra hagyja. Aztán a fia, aki már nem is itt született, de messze földön szerencsét próbálva milliárdos lett, most visszajön, vételi ajánlatával kihúzza a csődből a leghíresebb áruházláncot, és ígérete szerint megmenti az összes munkahelyet.

Vagyis rendeződni látszik az évek óta gondokkal küzdő, tavaly nyár óta csődgondnok felügyelete alatt működő Karstadt áruházlánc sorsa. A napokban ugyanis a hitelezők, a csődgondnok és a munkavállalók képviselete úgy döntött, hogy a 120 áruházból álló, minden német nagyvárosban jelen lévő lánc Nicolas Berggruen befektető birtokába kerülhet, és már alá is írták vele a szerződést. A vételár nem sok: 70 millió euró. Kevesebb mint egymillióért már áruházat lehet venni Németországban, mondhatnánk, ám az ördög a részletekben rejlik. Szakértők szerint legalább 200-250 millió eurónyi új beruházásra lesz szükség ahhoz, hogy az évek során külsőleg és kínálatukban egyaránt megkopott Karstadt-házak ismét a fogyasztás templomaivá válhassanak, ahová öröm betérni és – főleg – vásárolni.

A másik, még ördögibb részlet a bérleti díj. Az áruházaknak helyet adó épületek nagy része a Goldman Sachs amerikai brókerház többségi tulajdonában lévő Highstreet konzorcium ingatlanportfóliójába tartozik. A Highstreet maga is pályázott a Karstadt megszerzésére, és kvázi önmagának a következő öt évre 400 millió eurós bérletidíj-csökkentést ígért. A Karstadt-csőd egyik oka ugyanis az, hogy a korábbi tulajdonosok méregdrágán eladták az épületeket, majd még nagyobb pénzért bérelték vissza őket (HVG, 2009. június 20.). Ám hogy a Highstreet – amely egyebek között azért nem rúgott labdába a pályázat során, mert az áruházak egy részének bezárását és a dolgozók elbocsátását helyezte kilátásba – Berggruennek is megadja-e ugyanazt a kedvezményt, amit a saját pályázatában ígért, még nem lehet tudni.

Sőt azt sem lehet tudni, a győztes vevő nem kér-e még nagyobb engedményt. A 48 éves Berggruen, aki az áruházlánc megvételét egy kereskedelmi kultúra megmentésével, a dolgozók munkahelyének megvédésével is indokolta, nem egy álmodozó, az üzleti életben tapasztalatlan figura. A világhírű Picasso-gyűjteményéről ismert Heinz Berggruen (HVG, 2004. január 17.) Párizsban született, de amerikai állampolgárságú fia a Wall Streeten kereste meg első millióit, vagyonát a Forbes amerikai gazdasági magazin ma 1,8 milliárd dollárra teszi. Vannak befektetései – elsősorban ingatlanok – Indiában, Kínában és szerte a világban. Olyannyira, hogy állandó lakhelye szinte nincs is: Los Angelesben egy szállodai lakosztály a címe, ideje nagy részét magánrepülőjével a világ körül utazva, üzleti ügyeit intézve tölti.

A róla szóló írások szerint egy idő után elege lett a csak a haszonra gyúró befektetői mentalitásból, és elkezdett társadalmi célokkal is foglalkozni. Így hozott létre Kambodzsában rizsfarmot, finanszíroz környezetvédő energiatermelést, Berlinben pedig a legutóbb éppen egy művésztelep kilakoltatással fenyegetett lakóinak szerzett helyet. A Karstadt-ügylet kapcsán arról is mesélt, hogy számára a korábban csupán a családi legendáriumból ismert ódivatú berlini luxusáruház, a KaDeWe fogalom, a kultúra egy darabja, amit érdemes megmenteni. A megmentést persze nem a régi helyzethez való visszatéréssel képzeli el: sokkal inkább megújítani szeretné a divatkínálatot, többek között az Amerikában már sikeres brand, a BCBG (Be Cool, Be Great – Legyél menő, legyél sikeres) behozatalával.

Mindenesetre a Karstadt dolgozói – 25 ezren vannak, többségükben eladónők – úgy várják a sármos, mindig lezser megjelenésű Berggruent, mint a messiást. Aki ezzel különben egyfajta családi kört is bezárna: nagyapja, aki még Berggrünnek írta a nevét, annak idején írószer-kereskedőként kezdte Berlinben, apja pedig úgy vélekedett a kényszerű távozásról, hogy az embert el lehet üldözni a hazájából, de a hazát nem lehet elüldözni az emberből.

WEYER BÉLA / BERLIN

Hozzászólások