Barack Obama amerikai elnök utasítására szövetségi hatóságok és minisztériumok szakembereiből álló eseti bizottság vizsgálja ki, van-e szerepe piaci machinációnak és spekulációnak abban, hogy az USA-ban a benzin átlagára a lélektaninak tartott gallononként (3,8 liter) 4 dolláros árat ostromolja (a jelenlegi árfolyamszinten literenként 190 forintnak felel meg). A trend folytatódása esetén előfordulhat, hogy a nyári vakációk kezdetét jelentő katonai hősi halottak emléknapjára, május utolsó hétfőjére a 4,25 dollárt is eléri az átlagár. A mexikói határ környékén élők átjárnak a déli szomszédhoz tankolni, amivel gallononként 1,2 dollárt is spórolhatnak annak köszönhetően, hogy a Petróleos Mexicanos állami olajtársaság évi 1,3 milliárd dollárt fordít az üzemanyagár szubvenciójára. Obama és a kínálat 40 százalékát adó Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) egyaránt úgy véli, hogy a nyersolajból van elég a piacon, az árat spekulánsok verik fel. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint ha az olaj hordónkénti (159 liter) árfolyama tartósan 100 dollár fölött marad, az veszélybe sodorhatja a kilábalást a gazdasági válságból.
Amerikai benzinárvizsgálat
Barack Obama amerikai elnök utasítására szövetségi hatóságok és minisztériumok szakembereiből álló eseti bizottság...
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Nógrádi György a 6-os kartonjáról: A könyvemben az összes felmerülő kérdésre választ adtam
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács a magyar operának?
Erődök csapnak össze iskolákkal az év legjobb épülete versenyén. Szavazzon!
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Új főgondnokot is választottak.