A köves út végétől keskeny ösvény vezetett a Németfalutól másfél kilométerre fekvő erdei cigánytelepig, ahol 136 ember élt húsz putriban, villany nélkül. Talajvízzel szennyezett kútból vették a vizet, árokszélen végezték a dolgukat. A gyerekek egy órát gyalogoltak az iskoláig, ha ugyan. A szüleik többsége analfabéta volt, hagyományos mesterségeikre – köszörűs, edénykészítő és -foltozó – már rég nem volt igény. Ott ismerkedett meg 1974-ben a film főhősével, Cséplő Gyurival Kemény István szociológus, az akkori Magyarországon alig tűrt szegény- és cigánykutatás évek óta állástalan, publikálási tilalom alatt álló úttörője és Schiffer Pál, a cigányok sorsáról készített felkavaró dokumentumfilmek rendezője. Az akkor 21 éves fiatalember volt a vezéregyéniség a telepen. Alkalmi munkákat szerzett, tárgyalt a munkaadókkal, téesszel, állami gazdasággal, próbált esti iskolát, énekkart, színjátszó kört szervezni. Ő harcolta ki a tanácsnál, hogy a telepre vezető út nevet kapjon, ne az álljon a személyiben, hogy lakhelye: cigánytelep. Neki volt három általánosa, ő olvasta fel az írástudatlan színjátszóknak a szövegeiket.
Schiffer Pál a Filmkultúra 1977/6. számában megjelent „rendezői előzetesében” azt írta, hogy rögvest lenyűgözte őket Cséplő Gyuri, aki színesen és érdekesen beszélt a telepről, miközben tele volt panasszal, kudarcot vallott jobbító próbálkozások keserű tapasztalataival. A forgatás első napjaiban még reménytelenül szürke, merev és ellenszenves volt. Aztán ez megváltozott. Csak önmagát tudta eljátszani, csak azt, ami belepasszolt az életébe, de azt kiválóan. A kitörés lehetőségét keresni a fővárosban – ez volt az életterve. A filmben is szereplő Horváth Pista kijelentette, hogy „neki a hús árának emelése közömbös, nekik csak a kenyér, a liszt és a krumpli fontos”. Ez így is volt. „Húst nem vesznek, csak ajándék húst esznek. És gombát. A tél nagyon lerontotta őket. Lesoványodtak, és kivétel nélkül mindenki beteg. Az egész telep köhög, feje fáj, szédül, hány.” Ezt írta 1976 tavaszán Kemény István Németfaluból Solt Ottiliának, a Kemény-kör és a demokratikus ellenzék meghatározó személyiségének. Ezek a Havas Gábor szociológus által a HVG rendelkezésére bocsátott, publikálatlan magánlevelek sok mindent elárulnak. „Egyre nyomasztóbb a kosz, a nyomor, a ragály, a félelem és a gyűlölet, kiemelkedésre nincs mód, csak a formákat fogja majd az iparosodás módosítani.”
YouTube
Kemény arról is beszámolt, hogy a talajvízzel szennyezett kút ügyében eljártak a megyei tanács elnökhelyettesénél, „aki a fajgyűlölet, az ostobaság, a hazugság, a gyávaság és a képmutatás tömör szobra. Előttünk telefonált, és másnap ott volt a gyűrű, a sóder. A téeszben nem akarták kifizetni a bérüket, de hallották, hogy jövünk, és fizettek. Mindenütt nyájas hajlongás, mindenki a cigányok őrangyala, a szavak között lobog a gyűlölet. Már mondtam, hogy sohasem lopnak, semmiben sem ártanak, viszont hasznosak, kapálnak, rönköt hordanak.” Kemény leveléből az is kiderült, hogy a filmezés jót tett a helyieknek. „A telep egyre jobban belejön a cirkuszba. Őrülten élvezik a hülyéskedést. /.../ ...ittlétünk alatt átalakult minden. Kehes, sápadt, esett cigányokat találtunk, most ki vannak gömbölyödve, pirospozsgásak, felöltöztek, vagányok, öntudatosak.”
A Budapesten ellenséges elemként kezelt szociológus Zalában, a stábban nagyhatalom. „Egyetlen reményem, hogy a filmezéssel kierőszakoljuk Németfalun a cs-ház akciót”, vagyis azt, hogy a telepet felszámolják, és a lakóit „cs” vagyis csökkent értékű, de a putriknál azért jobb házakhoz segítsék. Ez a küzdelem még eltartott pár évig, időközönként a kiszemelt házak eladását megakadályozták a falubeliek. Kemény 1977-ben Párizsba emigrált, nem élt már itthon, amikor a telepet pár évvel később felszámolták. A helyét benőtte az erdő, egykori lakói és leszármazottaik többnyire a környező településeken szétszóródva élnek.
A hetvenes években még nem fulladt ki a hosszabb távon fenntarthatatlan extenzív iparosítás. Akkor találtak legkönnyebben szakképzetlen emberek nehéz fizikai munkát Budapesten. Cséplőék is elindultak, de nem a munkaszerzés volt számukra a nehéz, hanem megszokni az idegen környezetet, és elviselni, hogy távol vannak a családjuktól. Hiányzott nekik az a világ, amelyben nem ők voltak kisebbségben.
Cséplő Gyuri már 1976 nyarán kinézett a faluban egy olcsó házat, amelyet meg akart venni a tanácstól OTP-kölcsönnel. A faluban ezt is igyekeztek megakadályozni, de 1978 áprilisában csak sikerült beköltözniük. Pedig amikor a munka megkezdődött a ház körül, az orvosok már rég menthetetlennek ítélték a gazdája állapotát. A megyei tüdőgyógyász főorvos szakvéleménye szerint Cséplő Gyuri leletei alapján már 1968-ban fel lehetett volna fedezni a betegségét. A kötelező ernyőképszűrésen mindig megjelent, de akkoriban csak a tuberkulózisra utaló jeleket vizsgálták. „Ha mindez tíz évvel később történik, 1978-ban, amikor már figyelnek más, nem tüdőre vonatkozó elváltozásokra is, akkor az ilyen jellegű szívelváltozás már lényegesen korábban kerül kórismézésre (felismerésre), így műtétre, esetleg teljes gyógyulásra is sor kerülhetett volna.”
| Féldokumentum |
Könnyező emberek jöttek ki 1978 szeptemberében egy londoni moziból. A Brit Filmintézet embere bejelentette a magyar filmhetet záró vetítés előtt, hogy a rendező, Schiffer Pál nem tud megszólalni, bevezetőt mondani, mert hírt kapott Budapestről, hogy barátja, a film névadója és főszereplője, Cséplő Gyuri meghalt. Huszonöt éves volt. A klasszikussá vált filmben, amely szenvedélyes vitákat váltott ki országszerte, a szereplők a saját élethelyzetüket játsszák el. Cséplő Gyuri számára Budapest volt a kitörés iránya: munkát találni, tanulni, házvásárláshoz pénzt gyűjteni. Követjük a vándorutat: telep, kocsma, helyi konfliktusok, Budapest, gumigyár, téglagyár, építőipari vállalat, munkásszálló, iskola, cigányklub. Munkaügyisek, munkatársak, kapaszkodó, beilleszkedő cigányok, igazoltató rendőrök, patrónusok. Cséplő Gyuri egyedül marad, a honvágy visszahúzza, ám a kitörés vágya újra elindítja a főváros felé. A kísérlet kimenetele a filmben a jövő titka marad. |
Cséplő Gyurinak nem volt, nem is lehetett betegségtudata 1975 tavaszáig, amikor először vért köpött. A megyei kórház kardiológus főorvosa akkor és 1976-ban is azt állapította meg, hogy a szívbillentyű-szűkület kezdeti stádiumban van, gyógyszerelést, kezelést nem igényel. Ha akkor helyesen ítélik meg a betegséget, és ha idejében megoperálják, aligha hal meg olyan fiatalon. A filmforgatás 1976-ban az addigi diagnózisok figyelembevételével folyt, a főhős a forgatás alatt nehéz fizikai munkát nem végzett. 1977 elején már súlyosnak ítélték az állapotát, és műtétet javasoltak. Megijedt ettől, de májusban már elfogadta, hogy a beavatkozás elkerülhetetlen. Felkerült a budapesti Orvostovábbképző Intézetbe, ahol alapos kivizsgálás után az orvosi konzílium arra jutott, hogy az ilyen előrehaladott pulmonális hipertóniában szenvedő betegek a szívműtétet követő szakot már általában nem élik túl. „Ezzel kimondták a halálos ítéletet Cséplő Gyurira” – írta Schiffer Pál a Kemény István 60. születésnapjára készült emlékkönyvben.
Özvegye magára maradt két hónapos csecsemőjével. A falubeli ház, amely új élet kiindulópontja lett volna, csapdává vált, elszigetelte az özvegyet attól a közösségtől, amelyben hagyománya és gyakorlata volt a magukra maradtak támogatásának. 1979 augusztusában, amikor az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnt, Schiffer Pál levelet írt a Nyugdíjfolyósító Intézetnek, ecsetelve az írni-olvasni nem tudó özvegy drámai helyzetét, hogy próbáljanak segíteni, de a válaszlevél szerint erre nem volt lehetőség. Az özvegy sem élt hosszú életet.
Ifjabb Cséplő György jelenleg alkalmi munkákból tengődik, és élettársával Németfalutól nem messze, Becsvölgye külterületén lakik. Erről a szintén ott élő Cséplő Krisztina, Cséplő Gyuri unokahúga, a filmben is szereplő testvérének, a nemrég elhunyt Cséplő Istvánnak a lánya számolt be a HVG-nek. Cséplő Gyuri most kamaszodó unokáját, Rozáliát apja élettársának leánya neveli Kislengyelben. 2015 júliusában a Független Színház és a Nők a Jövőért Egyesület „filmemlékezeti akciónapot” tartott Németfalun. Erre a filmvetítésre meghívták az egykori szereplőket, a telep hajdani lakóit és azok leszármazottait. Jelen volt Cséplő Gyuri gyermeke, unokája, rokonai. A temetőben megkeresték a sírját, amelyről már régen lekopott a felirat, de a hajdani szomszéd emlékezett, hogy melyik volt az. A sírt rendbe hozták.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A cikk a HVG 2018/38. számában jelent meg.
