Növelné az NFSZ az álláskeresők elhelyezkedési esélyeit
Folytatja szolgáltatási rendszerének fejlesztését, valamint kapacitásainak megerősítését a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) - közölte a szervezet.
Folytatja szolgáltatási rendszerének fejlesztését, valamint kapacitásainak megerősítését a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) - közölte a szervezet.
MTI
Az elmúlt évek trendjei nem változtak számottevően: 2012 őszén is a mérnökök és az informatikusok voltak a legkeresettebbek a HVG Állásbörzén, a helyszínen a kiállítók különleges standokkal, a szervezők pedig számukra érdekes programokkal szólították meg a teljes látogatói létszám több mint 1/4-ét kitevő műszaki/informatikai szakembereket.
hvg.hu
A Forbes magazin összegyűjtötte, mit nem szabad mondani, illetve csinálni egy munkahelyen.
hvg.hu
Az eddigi adóhatósági gyakorlattól eltérő, szigorú ellenőrzésekre számíthatnak azon külföldi cégek hazai leányvállalatai, amelyek anyavállalataik dolgozóit foglalkoztatják - hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.
MTI
Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint idén szeptemberig már több mint 1600 egészségügyi dolgozó jelezte, hogy külföldön vállal munkát - írja az inforadio.hu.
hvg.hu
Az előző évhez képest a 2011/2012-es tanévben 4,5 százalékkal nőtt az Erasmus európai oktatásfinanszírozási program keretében külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar hallgatók létszáma - hangzott el az idén 25 éves ösztöndíjprogram magyarországi eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón szerdán. Bemutatták a Mindent az Oktatásról Hallgatóknak (MOHA) magazinnak az évfordulóra kiadott különszámát is.
MTI
Nyugat-Európában a szervezetek 95 százaléka tisztában van azzal, hogy a vállalaton belüli tehetségek felismerése javíthatja teljesítményüket és pénzügyi sikerüket, de az Oracle felmérésében részvevők alig negyede elégedett a tehetségek feltérképezésével.
MTI
Idén októberben az előző hónaphoz képest 4 ezerrel kevesebb, összesen 523 ezer álláskeresőt tartottak számon Magyarországon - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból. Egy év alatt 1,5 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma.
MTI
Mi a végkielégítés funkciója, és vajon automatikusan jár-e minden esetben, ha a munkaviszonyt a munkáltató szünteti meg? Jár-e végkielégítés, ha a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg? Goda Márk ügyvéd és munkajogi szakjogász írt részletes publikációt a témáról.
hvg.hu
Atrocitás érte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve Munkaügyi Felügyelőségének munkaügyi felügyelőit egy nemrégiben lezajlott ellenőrzéskor.
hvg.hu
Az agrár-, az informatikai, a műszaki, illetve a természettudományos képzésben sem nyújtana már részösztöndíjas támogatást a kormány a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló előterjesztés szerint - számolt be az Origo.
hvg.hu
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss felmérése szerint 2013-ban várhatóan a legnagyobb mértékben az egyéb termék-összeszerelő, a gépészmérnök, a lakatos, a forgácsoló és a villamosberendezés-összeszerelő foglalkozások köre lehet a legkeresettebb.
hvg.hu
Ötezer dolgozóját küldik kényszerszabadságra a Fiat dél-olaszországi gyárából - írja az autostat.hu.
hvg.hu
Szigorú ellenőrzésekre számíthatnak azon külföldi cégek hazai leányvállalatai, amelyek anyavállalataik dolgozóit foglalkoztatják – hívja fel a figyelmet a Mazars Könyszakértő és Tanácsadó vállalat. A NAV elsősorban azt vizsgálja majd, hogy a külföldi vagy a hazai társaság a dolgozó gazdasági munkáltatója – utóbbi esetben ugyanis a munkavállaló teljes munkabére Magyarországon adóköteles.
hvg.hu
Korábban az HBO-nál és PR TELECOM-nál is dolgozó Harsányi Gábor, mostantól többek között a Comedy Central-t, a Nickelodeon-t, a VIVA TV-t és az MTV Hungary-t forgalmazó cég affiliate értékesítési igazgatója.
hvg.hu
Az első személyes találkozásnál fontos, hogy a jelölt ne csak jó dolgokat mondjon magáról, hanem a testbeszédére, a viselkedésére is oda kell figyelnie. Az interjúztató ugyanis a teljes képet fogja nézni.
hvg.hu
Egyelőre nincs újabb kitűzött tárgyalási nap a jövő évi minimálbér emeléséről szóló egyeztetésre, miután a hétfői tárgyalás a kormány kérésére elmaradt - mondta a Napi Gazdaságnak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
MTI
A HVG Állásbörzén felmérték, melyik cégekhez szeretnének a legjobban bekerülni az álláskeresők.
hvg.hu