A közfoglalkoztatás húzta le a munkanélküliséget Zalában

A közfoglalkoztatás bővüléséből adódóan mérséklődött a munkanélküliség Zala megyében, augusztus végén 13 546 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, több mint 100 fővel kevesebbet, mint egy hónappal korábban - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.


Így mehet tűzoltónak egy rendőr

Az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés indult hétfőn Miskolcon, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában; a képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak - közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.


Magyarországnak sem kell a kötelező női kvóta

Levélben tiltakozik kilenc uniós tagállam, köztük Magyarország az ellen, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős tagja olyan javaslatot tervez a bizottság elé terjeszteni, amely előírná, hogy a nagyvállalatok felügyelő bizottságainak legalább 40 százalékban nőkből kell állnia - értesült hétfőn uniós diplomáciai forrásból az MTI.


Nem mindegy, melyik országban szerzünk diplomát

Nem mindegy, ki hova, melyik uniós tagállamba születik - állapítja meg egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentés, amely rámutat az oktatáshoz való hozzáférésben és az abban elért eredményekben tapasztalt különbségekre az Európai Unióban.


Mentális problémával esélytelen munkát kapni?

Egy ír kutatás szerint az emberek nem értik a mentális egészségügyi problémákat, amely megértés hiánya felelőssé tehető azért, hogy akinek szüksége lenne rá, nem kap elég segítséget - írja az ELTE-TÁTK Hírlevele. A felmérésből kiderül, hogy a vezetők kétharmada nem alkalmazna olyan munkaerőt, akinek már volt mentális panasza.




Bérköltség-növekedés: Románia is megelőz minket

Gyorsult a munkaköltségek növekedésének üteme az Európai Unió 27 tagállamában: a második negyedévben 1,8 százalékkal emelkedtek az egy órára jutó munkaköltségek, az első negyedévi 1,4 százalékos növekedés után - derül ki az unió statisztikai hivatalának hétfőn közzétett adataiból.


Nagyon megugrott a romániai iskolások száma

Több mint százezerrel nőtt az iskolások száma Romániában a korábbi évekhez képest a hétfőn megkezdődött 2012-2013-as tanévben, ugyanis országszerte beindultak az előkészítő - úgynevezett "nulladik" - osztályok.



Hetven új munkahely az Audinál

Járműteszteléssel foglalkozó új területet építtet az Audi Győrben. A beruházás értéke több mint kétmilliárd forint, ami hetven új munkahely létrejöttét segíti elő - számol be a hirado.hu.






Csak nők dolgoznak egy gumiszervizben Texasban

Kizárólag nők dolgoznak egy autógumi-szervizben Texasban, de nem csáberejükre alapozták az üzleti sikert, hanem a fizikaira: bizonyítani akarják, hogy a nők is képesek megbirkózni olyan munkával, amely hagyományosan férfitevékenységnek számít.