Andor László "óvta a kormányt", hogy ütközzön az uniós joggal

A munkahelyteremtés, a gazdasági válságból való kijutás mikéntje, valamint az idén 50 éves közös agrárpolitika áll a középpontban a Sziget fesztiválon szerdán nyílt European Meeting Point sátorban, ahol az Európai Bizottság magyarországi képviselete várja az érdeklődőket.






Hátrányos helyzetbe hozza a MOGYE a magyar diákokat?

Hátrányosan érinti az orvosi vagy gyógyszerészi pályára készülő magyar fiatalokat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségének az a határozata, hogy a tandíjköteles helyeket nem paritásos alapon, hanem a bejutási eredmények szerint osztották el a két tagozat között - állítja a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE).


OKJ vagy alapképzés? Pénteken lejár a határidő

A felsőoktatási törvény módosítását követően várható volt, hogy a felsőoktatási/felsőfokú szakképzések (FSZ) iránt megnő a kereslet. Ezeket a képzéseket szakközépiskolai és felsőoktatási keretek között is igénybe lehet venni.



Így szerezhet külföldi tapasztalatot diploma nélkül

A külföldi önkéntes munka során a résztvevő fiatalok nyelvet tanulnak, önállóbbá válnak, szakmai tapasztalatot szereznek, mely az álláskereséskor is előnyt jelent. Van egy program, ami minden 13 és 30 év közötti fiatal számára nyitott, kulturális és szociális háttértől függetlenül.



Volt Tv2-st igazolt le a közmédia

Kovács Krisztián lett az MTVA Sales House igazgató-helyettese. A Tv3-at és a Tv2-t is megjárt szakemberre a megújulás folyamatában kiemelten számít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - olvasható a kinevezésről kiadott közleményben.



Így mondjon fel elegánsan a munkahelyén

Mivel nem tudni, később milyen hatással lehet ránk az, hogy sértődötten váltunk el korábbi munkaadónktól, célszerű diplomatikusan, békésen intézni a felmondást.