Inasképzésre térne át a kormány az MSZP szerint

Az MSZP szerint a kormány a modern szakképzés helyett az inasképzés alapjait rakja le. Hiller István, a szocialisták humánpolitikai kabinetvezetője erről azzal összefüggésben beszélt, hogy az ellenzéki párt politikusai szakképzési szakértőkkel, szakmai szervezetekkel és érdekvédőkkel folytattak egyeztetést.




Az evangélikusoké lesz két XVII. kerületi intézmény

A következő tanévtől a Magyarországi Evangélikus Egyház vesz át egy rákosmenti óvodát és egy általános iskolát, a fenntartói jog átengedéséről szerdán, rendkívüli ülésen döntött a kerület képviselő-testülete.





Balog: piacképes a vidéki jogászképzés

Az emberi erőforrások minisztere szerint a 2012-es jelentkezési adatok azt igazolják, hogy a vidéki jogászképzés piacképes, de ennek a képességnek komolyan árt az elsorvasztásáról szóló politikai hangulatkeltés.


"Nyolc év múlva minden hallgató tanuljon külföldön is"

Nyolc-tíz éven belül főszabállyá kell annak válnia, hogy lehetőleg minden magyar felsőoktatási hallgató vegyen részt külföldi részképzésen - mondta Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, az Erasmus 25 elnevezésű konferenciát megnyitó beszédében.



Videó: ezer év európai történelme 11 percben

Dinamikus történelmi atlasz, amely 11 percben bemutatja ezer év európai történelmét. Érdems HD felbontásban, teljes képernyőn nézni, akkor az erőviszonyok változásai mellett a hozzájuk tartozó évszámok, és az események is jobban követhetők


Még több nőnek adna munkát az Audi

A termelésben dolgozó nők arányának jelentős növelése érdekében indított átképzési programot az Audi Hungaria Motor Kft. – jelentette be szerdán a társaság.





VV: Ha Görögország kiesik, a mi helyünk se biztos

A görög politikai káosz akár egy Németország körül létrejövő szorosabb „mag-Európa” létrejöttéhez is vezethet – csak nehogy kifocizzuk magunkat belőle - írja szerdai cikkében a Véleményvezér.


Fővárosi metrózűr

Váltóhiba miatt egy szakaszon 20 kilométeres sebességplafont, majd egy jármű vezetőfülkéjében lévő kábelek felizzása...


Hamis klímakvóta?

Saját – időközben jelentős személycserén átesett – klímapolitikai főosztályát gyanúsítja a korábbi miniszter, Fellegi...


Közgép-ellenőrzés

Helyszíni ellenőrzést tartott az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Közgép Zrt.


Szuhoj-katasztrófa

Nehézségek várhatóak az orosz Szuhoj repülőgyár polgári gépeket forgalmazó divíziójánál, miután a múlt héten, egy...