Segély helyett közmunka

Munkáért segélyt, mint azt a monoki polgármester és más önkormányzati vezetők is követelték a kormánytól? Azt azért ne – de a segély helyett a mainál több közmunka-lehetőséget igen.



Kerülik a budapesti egyetemeket a falusi fiatalok

Valószínűleg önszelekciót működtetnek, s ezért eleve csak olyan képzéseket céloznak meg a falusi fiatalok, ahol kisebb a verseny, s ahová alacsonyabb pontszámokkal is be lehet kerülni - írja kedd számában a Népszabadság.


„A gyors hal eszi meg a lassú halat”

A tehetségmenedzsment fontos, de nem szabad showműsort csinálni az állásbörzékből – többek között erre hívták fel a figyelmet a résztvevők a Tehetségmenedzsment Konferencián.


Húszmillióan veszíthetik el állásukat a pénzügyi válság miatt

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint a globális pénzügyi válság akár 20 millió állásba kerülhet világszerte. Az ILO főigazgatója Genfben azonnali lépéseket sürgetett az egyes kormányoktól a súlyos, hosszan tartó és globális szociális válság megakadályozására.


Ön munka helyett mivel tölti az idejét?

Egy amerikai tanulmány szerint a dolgozók az ebédszünet és az egészségügyi tízpercek nélküli „tiszta” munkaidejükből napi több órát töltenek egyéb dolgokkal. Mitől függ a munkavégzés hatékonysága?


Négy tipp, hogyan hűtheted le az acsarkodó kollégákat

Még az összeszokott kollégák között is kialakulhatnak konfliktusok, amelyek megoldása hatékony közbeavatkozást igényel. Csapatépítő tréning? Lelkizés a főnökkel négyszemközt vagy egy kívülálló segítsége? Tanácsok.


Módosítaná a felsőoktatási törvényt az SZDSZ

Módosítaná a felsőoktatási törvényt az SZDSZ, a változtatás célja többek között az egyetemek, főiskolák gazdasági szabadságának növelése - mondta az önálló képviselői indítvány egyik előterjesztője, Magyar Bálint. Az MSZP és az oktatási tárca még nem alakította ki az álláspontját, a felsőoktatási szakszervezet elutasítja a javaslatot.




Magasabb ösztöndíj 950 millió euróból?

Egyenlő tandíjak, a harmadik országok diákjainak vízumkönnyítés és magasabb ösztöndíj az Erasmus Mundus program jövőre induló második szakaszában: európai parlamenti képviselők az erről szóló előterjesztésről hétfő este folytatnak vitát, kedden pedig szavaznak Strasbourgban.


Mesterképzés: hol, hányan tanulhatnak?

Az oktatási miniszter döntése alapján 30 felsőoktatási intézmény 18 980 államilag támogatott mesterképzési helyet kap 2009-ben - tette közzé honlapján a pályázati eredményeket az oktatási tárca.



Levegőtlen magaslatok

Dukay Barnabás a magyar zenei élet remetéje. Eldugott kunyhójához ma már megbízható előadók vezetnek bennünket, kíváncsi zeneturistákat – kacskaringós, meredek, szűk ösvényeken. Nem kérdés, érdemes felcaplatni, és megcsodálni ezt a tüneményt. De sok időt nem lehet fent eltölteni: fojtogat a levegőtlenség.


Laszlo Lengyel: Gyurcsany's virtual world

Ferenc Gyurcsany wanted to save the country long before he knew what was wrong. He was write to withdraw the budget and the new tax laws, though the decision came too late. But from that point on he should have focused on technical decisions, not on making statements. He has called a wholly unnecessary national roundtable, where no work will be carried out and no decisions will be taken. Most of the people who attend will have no economic expertise.




OÉT: nem közeledtek az álláspontok minimálbér ügyben

A munkavállalók továbbra is havi 80 ezer forintos minimálbérre tettek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén, míg a munkaadók nem kívánnak változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen.



Mit tudnak az indigókék gyerekek?

Sokan szkeptikusan, mások lelkesen keresik fel az auraelemzőket. Vajon színekkel csakugyan leírható testi-lelki állapotunk? Létezik-e aura, és ha igen, mi az? Mit jelent az auraszín és hogyan kell egy gép segítségével értelmezni a jeleket? Kipróbáltuk.