Két magyar lány, egy bátor ötlet és nemzetközi siker

Az EdisonKids és a Samsung Megoldások a holnapért kihívása évről évre arra ösztönzi a fiatalokat, hogy technológiai és kreatív ötletekkel válaszoljanak a világ problémáira. 2024-ben két magyar középiskolás lány, Hargitai Petra és Cserni Zóra is jelentkezett, és az Én Hormonom (My Hormone) nevű projektjükkel végül egészen az európai döntőig jutottak.

  • Samsung

„Elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy merjünk kockáztatni. Valaki egyszer azt mondta, minél idősebb az ember, annál kevésbé születnek új ötletei” – mesélte Petra arról, miért tartja fontosnak, hogy a fiatalok bátran jelentkezzenek a versenyre. Ők ketten az érettségi előtt állva vágtak bele a munkába: az iskola mellett fejlesztették az Én Hormonom projektet, amely egy egyszerű honlapból a verseny alatt edukációs fókuszú cikluskövető applikációvá fejlődött. Ma már Petra gyógyszerészetet, Zóra orvostudományt tanul. A projektjükkel pedig egészen Milánóig jutottak, ahol nemzetközi szinten bekerültek a legjobb öt közé. 

Tapasztalatból új ötlet

Az ötlet személyes tapasztalatból született. „Néhány éve egészségügyi tüneteim jelentkeztek, de nem kaptam egyértelmű válaszokat” – mesélte Petra. „Elkezdtem utánajárni, és rájöttem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.” Innen jött az ötlet: létrehozni egy olyan platformot, ahol orvosilag ellenőrzött információk segítik a nőket abban, hogy jobban megértsék saját testük működését. Az első terv egy edukációs honlap volt, de a verseny alatt az ötlet tovább fejlődött. Így született meg a Valery applikáció, egy edukációs fókuszú cikluskövető, amely minden korosztály számára, minden élethelyzetben tud segítséget adni. „A célunk az, hogy a nők ne csak kövessék, hanem meg is értsék a ciklusukat” – foglalta össze Zóra.

„Nekem is, mint szerintem minden nőnek, megvan a saját kellemetlen tapasztalatom” – mondta Zóra. Amikor mélyebben elkezdtek foglalkozni a témával, hamar rájöttek, hogy a női egészség terén hiányos az edukáció, pedig az igény hatalmas lenne rá. Ekkor született meg az Én Hormonom projekt ötlete. Petra és Zóra korábbról is ismerték egymást, tudták, hogy jól kiegészítik a másikat. Így, miután a közösségi médiában megtalálták a versenyfelhívást, nem is volt számukra kérdés, hogy az EdisonKids és a Samsung Megoldások a holnapért kihívásán is közösen induljanak.

A határidő szoros volt: a versenyfelhívás már csak az utolsó napon jött szembe velük, így mindössze egy napjuk maradt a jelentkezésre. Este gyorsan megbeszélték, hogy belevágnak, másnap pedig az iskola dísztermének egy csendesebb sarkában felvették a bemutatkozó videót – majd rohantak órára. A jelentkezést végül két perccel a határidő előtt küldték el, de azóta is nagyon örülnek, hogy megtették. „A problémát már ismertük, de nem tudtuk, hogyan léphetnénk előre az ötletünkkel. Ehhez hatalmas segítség volt ez a verseny” – mondta Petra. 

Az első fordulóból Milánóba

A verseny hazai fordulója programokkal és workshopokkal telt: a lányok lépésről lépésre tanulták meg, hogyan lehet egy ötletből valódi megoldást, működő projektet építeni. Miután bejutottak a top 8 csapat közé, már mentorokat is kaptak, akik segítettek tisztázni, formálni és továbbfejleszteni az elképzeléseiket. A mentorok mellett a családjuk és a barátaik is támogatták őket, így egyre kiforrottabb tervvel állhattak a szakmai zsűri elé. Mint mondták, a hazai verseny felépítése nagyon hasznos volt. Rengeteget tanultak arról, hogyan kell kutatni, elemezni, struktúrában gondolkodni. A szabadidejük jelentős részét a projektre fordították, ez pedig meglátszott az eredményen is. 

Utólag is úgy látják, hogy a verseny felejthetetlen élmény volt: óriási lehetőség, támogató közeggel és rengeteg inspirációval. A hazai forduló során nemcsak fejlődtek, hanem valódi közösség is formálódott a csapatok között. „Közösen tudtunk készülni a versenyre, így amikor a döntőben a színpadon álltunk, nem ellenfeleket láttunk egymásban, hanem barátokat” – mesélte Zóra. A hazai verseny után csörgött a telefonjuk: először azt hitték, a következő évi versenyre hívják őket. Hamar kiderült, hogy sokkal többről van szó, kijutottak az európai döntőbe, Milánóba.

A lányok számára óriási elismerés volt a továbbjutás, és külön motivációt adott, hogy az európai verseny első öt csapata Dél-Koreába, a Samsung központjába utazhat jutalomként. „Bele akartunk adni mindent, utólag azt látom, ki is hoztuk magunkból a maximumot” – emlékezett vissza a milánói versenyre Petra. 

Az európai fordulóban már nem kaptak mentort, ráadásul a felkészülést sokkal nehezebb volt összehangolni az egyetemi tanulmányaikkal – idő közben ugyanis mindketten elsőéves hallgatók lettek. Ennek ellenére a milánói döntőben az Én Hormonom projekttel végül bejutottak az első öt közé, és számos elismerést kaptak nemcsak a nemzetközi zsűritől, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság zsűriző képviselőitől is. „Érdekes volt megtapasztalni, hogy van különbség a problémák megközelítésében európai szinten” – mesélték. A top 5-be jutás pedig leginkább egy pozitív megerősítés volt nekik arra, hogy amit csinálnak, az jó, és van értelme ezzel foglalkozniuk.

Samsung

A jövő felé

A lányok szerint a két verseny rengeteget adott nekik: megtanultak kilépni a komfortzónájukból, bátran segítséget kérni, meghallgatni a tapasztaltabbak véleményét, és építő módon fogadni a kritikákat. A hazai forduló azt tanította meg nekik, hogyan lesz egy ötletből projekt, míg az európai döntő azt mutatta meg, mitől lehet valaki sikeres: hogyan lehet elérni a közönséget, és hogyan lehet valódi megoldásokat találni a felmerülő problémákra.

Petra szerint olyan készségeket kaptak, amelyeket az iskolában nem lehet elsajátítani, mégis alapvetően formálják a gondolkodásukat. „Sokkal több leszel attól, ha képes vagy más szemlélettel nézni a problémákra. Ha a megoldásra fókuszálsz, az nemcsak magadnak segít, hanem a világot is előrébb viszi.”

A milánói döntő után rögtön elkezdtek záporozni az új ötletek: hogyan lehetne még továbbfejleszteni az Én Hormonom projektet, és hogyan tudnának még több embernek segíteni. Felmerült például, hogy az applikációt ne csak az érintett fiatal lányok használhassák, hanem – a felhasználó engedélyével – akár a szülők, szobatársak is, így támogatva a mindennapi kommunikációt és a ciklushoz kapcsolódó nehézségek megértését.

A lányok közben több olyan pályázatot is találtak, amelyek segíthetnék a vállalkozás elindítását. Bár az iskola és az egyetem mellett ez komoly kihívást jelent, családjuk és barátaik maximálisan támogatják őket. „Egy tesztappot már össze tudunk rakni. Abban bízunk, hogy a valós használatból látni fogjuk, merre érdemes továbbmenni” – mondják. Már felvették a kapcsolatot több magyar, női egészséggel foglalkozó céggel is, akik pozitívan reagáltak egy lehetséges együttműködésre.

„Ha van egy ötletetek, találjatok hozzá társat és higgyetek magatokban” – mondja Zóra a verseny tapasztalatai után, amikor arról beszél, mit üzenne a hozzájuk hasonlóan jó ötletekkel rendelkező fiataloknak. „Jelentkezzetek, mert van esélyetek nyerni – a szervezők és a mentorok azért dolgoznak, hogy mindenki kihozhassa magából a legtöbbet.”

A Megoldások a holnapért program idén hatodik alkalommal várja a 7–12. osztályos diákokat és tanáraikat, hogy saját kreatív ötleteikkel formálják a jövőt. A kihívás három témában – egészség, fenntarthatóság és sport – ösztönzi a fiatalokat arra, hogy a technológiát a mindennapi problémák megoldására használják. A tematikák inspirációt adnak, de a csapatok bármilyen olyan megoldást kidolgozhatnak, amely valóban jobbá teszi a mindennapokat és a helyi közösségek életét. A jelentkezéshez egy kétperces bemutatkozó videót kell beküldeni, amely bemutatja a választott problémát és a lehetséges megoldási javaslatot. A program november 27-ig várja a csapatok jelentkezését.
Hozzászólások
A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. Elköteleztük magunkat amellett, hogy olyan fejlesztéseket, folyamatokat és termékeket hozzunk létre, amelyek új, izgalmas távlatokat nyitnak, és egy még teljesebb életre teremtenek lehetőséget.