Ha valami nem hiányzott a Takatának, akkor ez az
A légzsákokat gyártó japán cég botránya még tovább dagadt.
A légzsákokat gyártó japán cég botránya még tovább dagadt.
Az amerikai Alma ügynökség egyetlen "szoborral" foglalta össze a következményeket.
A szomszédos Ausztriában kapták lencsevégre, egy autós eseményre érkezett.
Az olasz autóépítő manufaktúra legutóbbi remeklése ez az egyedi darab.
Nagyon komoly lecke arról, mennyire nem szabad figyelmetlennek lenni.
Egy kanadai szakember szerint a párok jelentős része szexelni fog útközben.
A Mercedes-Benz anyavállalata, a Daimler 500 millió eurós beruházást jelentett be. Motorgyárat építenek Lengyelországban.
Az árából simán kijönne egy új autó is.
Régóta pletykálnak az eddigi legütősebb Ferrari nyitott tetős változatáról. Most kiderült: igazak voltak a hírek.
Mostanság nem is a szupersportautók, hanem az elvileg sokkal hétköznapibb, elsőkerék-hajtású autók közt van igazán vérre menő csata a Nürburgringen a legjobb időkért.
Vagy oda, ahol épp szükség van rá. Remek ötlettel indított céget néhány amerikai fiatal.
Soha nem volt még olyan erős első negyedéve az olaszoknak, mint 2016-ban.
A szülők a saját gyereküket használták fel, hogy beálljanak az üresen maradt helyre.
Azt eddig is tudtuk, hogy a britek luxusterepjárója a legek autója, de most egy újabb egyedi kiegészítőt villantott.
Jövő szombaton árverezik el a teljesen eredeti állapotában fennmaradt Peugeot 205 T16 raliautót, melynek értékét 600-800 ezer euróra becsülik, de ha vérszemet kapnak a licitálók akár az egymilliós álomhatárt is átlépheti.
A tömött buszmegálló helyett egy oszlopnak kormányozta autóját a fiatal sofőr Szentendrén. Állítja: cserbenhagyásos baleset történt, a tettes egy BMW-s volt.
Nem örülhetett túl sokáig a tulajdonos, néhány méter után egy fa állította meg a McLarent.
Szerintünk igen, de úgy tűnik egy monte-carlói tulaj nem félti ennyire a méregdrága sportkocsiját.
Lehet, hogy közel száz kilogrammal nehezebb egy kabrió MINI, mint a zárttetős testvérei, de szabadságfokban annyit ad, hogy simán elcsábul, aki beleül.
Az amerikai cég a Mojave-sivatagban forgatott videót a platós modellről.