Már hivatalos képeken is mutogatják az új Renault Koleost
Amellett, hogy megmutatták a franciák az autót, megerősítették, hogy marad a Koleos név.
Amellett, hogy megmutatták a franciák az autót, megerősítették, hogy marad a Koleos név.
Legalábbis álcázott kivitelben, mivel még csak tesztelés közben látható a franciák 2017-es WRC autója.
A sofőr úgy állt meg, hogy a munkások ne tudjanak dolgozni. Visszavágtak.
Önvezető buszok szállítják az utasokat, az év végéig 24 ilyen jármű áll szolgálatba.
Ma reggel hattól 24 órán keresztül fokozott ellenőrzés lesz a Speedmarathon nemzetközi akció keretében – itt a pontos lista.
Megpróbáltak megegyezni, kié legyen a munka. Nem sikerült.
A német Die Welt értesülése szerint a Volkswagen megállapodott az amerikai hatóságokkal az emissziós botrányban ellene felhozott vádak peren kívüli rendezésében.
A Ford F150 rendőrautó a speciális igényekhez igazodó felszereléssel, vinyl padlókárpittal, valamint V6-os vagy V8-as motorral várja, hogy használatba vegyék az amerikai kormányzati szervek.
A dízelmotorok károsanyag-kibocsátási értékeit tesztelés közben manipuláló vezérlőszoftver múltja egészen 1999-ig nyúlik vissza és az alapul szolgáló ötlet eredetileg az Audinál született meg – írta a Handelsblatt.
Bármelyik mai gép irigykedve nézheti, mire képes a T-modell felfüggesztése.
A továbbiakban bevonják a Magyar Kerékpárosklubot a biciklizést érintő kérdések megvitatásába és közösen fogják átnézni az autómentesítésre és egyirányúsításra szánt utcák listáját.
Totális akcióba küldi a rendőrség valamennyi mobil sebességellenőrző-készülékét csütörtökön. 874 helyen fognak mérni.
Rájár a rúd a hiperautóra, idén már a másodikat törték össze.
A Volkswagen-csalás után újabb botrány rázhatja meg az autóipart.
Ahogyan azt kell, a bajorok a legtöbbet próbálják kihozni a ritkán ismétlődő eseményből, hogy 100 éves lett a márka.
Igazi ritkaság, tulajdonképpen egy vadonatúj autót kínálnak eladásra.
A sofőr nem vette észre a közeledő teherautót, a Tesla viszont azonnal korrigált.
Megindult a forgalom egy sávon az M0-ás autóúton, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, ahol korábban összeütközött két kamion a 9-es kilométerszelvénynél. A műszaki mentés még tart az M1-es autópálya felé vezető oldal 9-es kilométerénél.
A jelenlegi, harmadik generációs Skoda Octavia még korántsem számít idősnek, de a frissítése máris úton van. Egyelőre csak nagyon spekulatív képek jelentek meg a faceliftjéről, de van más érdekesség is az Octavia környékén.
Két kamion ütközött Diósdnál, az 1-es főút felé vezető oldalon, az egyik jármű sofőrje meghalt. A tűzoltók szerint az annahegyi pihenőtől az M6-os autópálya csomópontjáig tart a torlódás. Háromnegyed 7 körül félpályán megindult a forgalom.