Jön a világ első, teljesen elektromos GT-bajnoksága
A rajtrácson a Tesla Model S P85+ autói sorakoznak majd fel.
A rajtrácson a Tesla Model S P85+ autói sorakoznak majd fel.
Nem volt túl sok hely a korrigálásra, a világbajnok hajszálpontos volt.
Méghozzá azért, mert a szóban forgó 911 GT1 Evolution egy valódi versenyautó, amit utólag alakítottak át közúti használatra alkalmas autóvá. És valaki nagyon sok pénzért hamarosan megveheti egy monacói árverésen.
Levi LaVallee a Minnesota állambeli Saint Paulban mutatta meg, hogy mire képes, ha elég nagy ugratókat építenek neki. Volt, ahol 26 métert repült.
Úgy tűnik, igazak voltak a korábbi pletykák, és tényleg mesterkednek valamiben a Ferrari háza táján.
Közös alapokra helyezi modelljei gyártását a japán márka, az idei Imprezában már ilyen alváz lesz.
Afrikában nem attól kell tartani, hogy macskák költöznek a motortérbe, hanem az óriáskígyóktól.
Egy férfi tavaly márciusban ittasan vezetett a 47-es úton, és úgy akart véget vetni az életének, hogy nekiment egy szemből szabályosan érkező autónak. Lezárták a nyomozást az ügyében, több bűncselekménnyel gyanúsítják.
Állítólag egy középmotoros hibrid sportkocsin dolgozik a japán márka, amelynek prototípusát már a cég Tochigiban lévő tesztpályáján nyüstölik.
Baleset történt a Nagyvárad téren, ezért pótlóbuszok járnak a 24-es villamos helyett.
Idén második szezonjánál tart az elektromos Formula-autók világbajnoksága.
A szervezők szerint ez volt a verseny történetének eddigi legviccesebb futama.
A dízelbotrány után Michael Horn sem maradhatott a helyén.
Egy Budapest felé tartó Ford Székesfehérvárnál valamiért lesodródott az útról. Az autó utasa a mentőben halt meg.
Nyilvánossá vált az a biztonsági kamerás felvétel, ami a busz és a Google önvezető autójának balesetét rögzítette.
Hivatalos mérési eredmény igazolja, a Tesla (jelenleg) maximum csak a második lehet.
Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. Az emeléssel a benzin átlagára 311-312 forintra, a gázolajé 313-314 forintra nő.
Eddig csak a Genfi Autószalonon kiállított kéttónusú kék fényezésben díszelgő Chiront láthattuk, de most közzétettek néhány kedvcsináló színkombinációt.
Másodperceknek köszönheti életét az a tévériporter, aki épp egy parkolóból tudósított élő adásban, amikor mögötte baleset történt, az egyik autó pedig épp feléjük hajtott.
A csillagos márka felső-középkategóriás limuzinja magától kiáll a garázsból, lefékez, ha tolatás közben keresztirányú forgalmat érzékel, továbbá a sofőr segédlete nélkül is képes a párhuzamos parkolásra.