Hárman meghaltak délután Lajosmizsénél egy karambolban
 

Hárman meghaltak délután Lajosmizsénél egy karambolban

Hárman meghaltak egy közlekedési balesetben Lajosmizse közelében csütörtök délután, amikor összeütközött két személyautó – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A baleset miatt az 5-ös főutat a 64-es kilométernél lezárták.

MTI MTI

Emellett még egy Hummer is eltörpül
 

Emellett még egy Hummer is eltörpül

A Conquest Knight XV valójában egy páncélozott harci jármű utcai kivitelben, ennek minden előnyével és hátrányával együtt, no meg 800 ezer dolláros, azaz 220 millió forintos árcédulával.

hvg.hu hvg.hu

Így blokkolta a Lánchidat az üzemanyagból kifogyó Dzsudzsák – videó
 

Így blokkolta a Lánchidat az üzemanyagból kifogyó Dzsudzsák – videó

Videó is bizonyítja már, hogy ciki helyzetbe került Dzsudzsák Balázs Budapesten a szerda délután csúcsforgalomban. Már felhajtott a Lánchídra, amikor megállt az autója, mert kifogyott belőle az üzemanyag. A focista mögött haladó járművek kénytelenek voltak kikerülni, de ez a kétsávos átkelőn nem volt túl egyszerű.

hvg.hu hvg.hu


Bányászként kezdte az internetes sztárrá vált mentősofőr
 

Bányászként kezdte az internetes sztárrá vált mentősofőr

Több mint 2 millió 700 ezren látták már a YouTube-on a budapesti mentősofőr híressé vált videóját. Csordás Tibor a felvételen alig több mint öt perc alatt tesz meg mások veszélyeztetése nélkül egy 8-9 kilométeres utat, ami normál tempóban, átlagos körülmények között 15-20 percig tarthatna. A sofőr a Népszabadságnak azt mondta: a többi vezetőnek szeretne segíteni a videóival, hogy még jobban megérthessék a mentők munkáját.

hvg.hu hvg.hu


Jelentősen drágulhat az autópálya-matrica?
 

Jelentősen drágulhat az autópálya-matrica?

Az ideihez képest több mint harmadával nagyobb bevétellel számol e-matricából avagy időalapú autópálya-matricából a 2016-os költségvetés. Az érdekesség az, hogy közben a kamionok után, a 2015-re előirányzottnál kevesebb használatarányos e-útdíjjal terveznek. Ez elvileg azt jelentené, hogy durván emelnek a személyautós díjakon.

hvg.hu hvg.hu

Fedélzeti kamera buktatta le a Bentley új szabadidő-autóját
 

Fedélzeti kamera buktatta le a Bentley új szabadidő-autóját

Ki mondta, hogy a fedélzeti kamerákkal csak balesetes videókat lehet rögzíteni? Egy autósnak a napokban Nagy-Britanniában, a Bentley Crewe-i főhadiszállása közelében sikerült lencsevégre kapnia a márka még csak készülőben lévő szabadidő-autójának prototípusát.

hvg.hu hvg.hu

Dzsudzsák miatt állt be a Lánchíd
 

Dzsudzsák miatt állt be a Lánchíd

A válogatott focistának nincs túl jó karmája az autókkal, eddig összetört néhányat, most az üzemanyaga fogyott ki szerda délután igen kellemetlen pillanatban.

Bors Bors


Videó: Van, ahol nem irgalmaznak az autófeltörőknek
 

Videó: Van, ahol nem irgalmaznak az autófeltörőknek

Régóta tudjuk, hogy Brazíliában kemény az élet: bármikor, bárhol kirabolhatják az embert, mindenütt kell különféle attrocitásokra számítani. Néhány napja egy átlagosnak induló, de durva véget érő autófeltörést rögzített egy biztonsági kamera.

hvg.hu hvg.hu


Amihez a Mansory nyúl, az minimum vitathatóvá válik
 

Amihez a Mansory nyúl, az minimum vitathatóvá válik

A német tuningcég az egyik legnagyobb kérdőjel az iparágban. Jellemzően valamiféle izléshibás szörnyetegekké alakítják a szupersport vagy luxusautókat. Viszont olyan látványosan és minőségben, hogy bekerülnek a hírekbe.

hvg.hu hvg.hu

Fontos infó azoknak, akik horvát autópályára hajtanak fel
 

Fontos infó azoknak, akik horvát autópályára hajtanak fel

Június 1-jétől csak kunában és euróban lehet rendezni Horvátországban az autópályadíjat, ha valaki készpénzzel akar fizetni – írta a rijekai Novi List című horvát napilap. Erről még április végén döntött a horvát autópályák kezelő vállalat igazgatótanácsa.

MTI MTI



Ha az új kocsija nem elektromos lesz, kinevetik majd a gyerekei
 

Ha az új kocsija nem elektromos lesz, kinevetik majd a gyerekei

Miért venne valaki középkategóriás benzinmotoros autót nagyjából ugyanannyiért, mint amennyiért most már egy gyakorlatilag nulla vagy elhanyagolható fenntartási költségű elektromos autó kerül? Úgy tűnik, túljutott a billenőponton az elektromos autók piaci térnyerése, és elérhető közelségbe került a korábban csak vizionált utcai hatalomátvételük – a világ fejlett részeiben mindenképpen. Ha ennek okaként egyetlen tényezőt kellene megnevezni, mi a lítium-ionos akkumulátorra szavaznánk. Természetesen a Tesláéra.

hvg.hu hvg.hu

Áthajtott a 6 éves kislány kezén, majd továbbállt a citroenes
 

Áthajtott a 6 éves kislány kezén, majd továbbállt a citroenes

Egy óvodai nagycsoport biciklizett tegnap délelőtt Nagykanizsán, amikor az egyik kislány felbukott, és egy arra járó citorenes áthajtott a kezén. A sofőr ezután elhajtott, de a rendőrök a rendszám alapján könnyen megtalálták és előállították. A 30 éves férfi azt mondta, hogy már megbánta, hogy elment a helyszínről.

hvg.hu hvg.hu