Elindultak lefelé a használtautó-árak
Az egyre idősödő autókínálat kezd érényesülni az árakban, amihez csatlakozik az erősebb forint és némi kereslet-visszaesés is.
Az egyre idősödő autókínálat kezd érényesülni az árakban, amihez csatlakozik az erősebb forint és némi kereslet-visszaesés is.
Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal, több mint 692 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2014 első negyedévében – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség hétfőn.
Teljesen bedugult hétfőre a Széll Kálmán tér és környéke, de a főváros más pontjain is a szokottnál nagyobb volt a torlódás. A reggeli csúcsforgalomban gyakorlatilag lehetetlen volt az Attila útról a Széll Kálmán tér felé haladni, és hatalmas dugó alakult ki a Margit körúton is a Széll Kálmán tér felé, de a Hűvösvölgyi út is beállt – jelentették a helyszínről munkatársaink. Meglepő módon a Széll Kálmán tértől a Nyugati pályaudvar irányába még lehetett haladni 9 óra után is. A helyszínen rendőrök próbálják irányítani a forgalmat.
Elromlott egy tehervonat mozdonya, ezért a Tatabányáról a Délibe induló vonatok késnek.
A Széll Kálmán teret átépítő kivitelező cég váratlanul újabb sávot zárt le, emiatt torlódásra kell számítani.
Nem kell ahhoz ész nélkül motorozni, hogy valakit utolérjen a végzete: itt a példa, egyenesen Brazíliából.
Minden idők kilencedik legnagyobb nyitó hétvégi bevétele után a Halálos iramban 7 a második hétvégén továbbra is az első helyen áll az amerikai mozik bevételi toplistáján.
Vasárnap délután fél kettőkor egy kisrepülőgép zuhant a német A28-as autópályára, a pilóta meghalt, három utasa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Elképesztő segédeszközt mutat be a MINI a néhány nap múlva kezdődő Shanghaj autóvásáron.
A fiatal francia, Forma-1-es pilóta öntudatát továbbra sem nyerte vissza, de édesapja szerint óriási javulás történt már az állapotában a balesete óta.
Az angol milliárdos, a kapitalista „self-made man” egyik legkiválóbb példája. A hamarosan űrutazási irodát is indító Virgin-cégcsoport tulajdonosának magánvagyonát 4,9 milliárd dollárra becsülik.
Alsónémedi lakott területén három autó ütközött, a vétkes autót egy ház fala állította meg.
Egy esős nap valahol Hamburg környékén, az A1-es autópályán. Egy Porsche 918 Spyder és Koenigsegg Agera R kicsit megtalálják egymást.
Nem sokkal szombat éjfél után egy autós az 5-ös főúton tért át a szemközti sávba, ahol egy rendőrautót talált el.
Az üzenetük még az űrből is olvasható. Kétségkívül látványos, meg megható is.
Az elsődleges vizsgálatok alapján ittas volt az a sofőr, aki halálos balesetet okozott szombaton reggel Magyarcsanádon, az ötvenéves makói férfit őrizetbe vették – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Biztosan léteznek titkos statisztikák, hogy a Porsche-tulajdonosok, milyen arányban törik össze autóikat, ám ezeket vélhetően sosem fogjuk megismerni. Az ép és egészséges porschésnél boldogabb autós azonban kevés van, a német márka olyasmit kínál nekik, amivel elkerülhetik a baleseti rovatokat: visszaküldi őket, jó pénzért, az iskolapadba. Elmentünk, kipróbáltuk.
Elgurult egy traktor és elgázolta sofőrjét a kosdi Mikes Kelemen utcában szombat délelőtt. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Az Aircross-t hasonló szellemiségben tervezték, mint a "kifordított" Citroen Cactus, már csak az a kérdés, hogy eljut-e a sorozatgyártásig, és ha igen, mennyi marad az extravagáns koncepcióból.
Az R U 800S hatszázötven tonnát nyom megpakolva, és naponta átlagosan két kilométerrel végez.