szerző:
hvg.hu

A rendőrség még pénteken jelentette be, hogy hétfőn minden közlekedőt ellenőrizni fognak az M3-as autópálya Budapest felé tartó oldalán. Ezzel szemben 10 óráig a Miskolc felé tartó forgalmat is leterelték a pályáról a geleji pihenőnél.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken közölte: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és társszervei, a vám- és pénzügyőrség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és az Állami Autókezelő Zrt.) közös ellenőrzését hétfő reggel nyolctól délután két óráig tartják. A forgalmat leterelik majd, és a pihenőben ellenőrzik a járműveket, a vezetőket és az utasokat. Az átfogó ellenőrzés célja a közlekedés biztonságának javítása, a közlekedési balesetek ellenőrzése, a vám- és deviza-bűncselekmények kiszűrése, valamint az idegenrendészeti ellenőrzés.

© Stiller Ákos

 
Az ellenőrzés főbb feladatai, hogy kiszűrjék az ittasan vagy bódult állapotban vezetőket, ellenőrizzék a biztonsági öv használatát, a világítási szabályok betartását, leleplezzék a menetírókkal kapcsolatos visszaéléseket, ellenőrizzék a vezetési és pihenőidő szabályainak betartását - részletezte.

Vizsgálják a menetokmányokat, ellenőrzik a túlsúlyos vagy biztosítatlan járműveket, kiemelten figyelnek majd a körözöttek kiszűrésére, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzésére, és bűncselekmény elkövetésére utaló eszközök, tárgyak felderítésére - tette hozzá.

© Stiller Ákos


Helyszíni tudósítónk közlése szerint 10 óráig tartott Miskolc felé az ellenőrzés, hamarosan visszaáll a normális forgalom az M3-asnak ezen az oldalán.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hangszerek, melyekkel csökkenthető a fájdalom vagy karban tartható az elme

Hangszerek, melyekkel csökkenthető a fájdalom vagy karban tartható az elme

#istenéltessen - Ma 12 éves a hashtag

#istenéltessen - Ma 12 éves a hashtag

11 évesen éttermet nyitott

11 évesen éttermet nyitott

Maszkot húzott a fejére, így zaklatott egy fiatal lányt a budafoki utcán

Maszkot húzott a fejére, így zaklatott egy fiatal lányt a budafoki utcán

Villámcsapások öltek meg több túrázót a lengyel Tátrában

Villámcsapások öltek meg több túrázót a lengyel Tátrában

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében