szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újraindulhat idén a Saab 9-3 gyártása, a helyszín azonban nem Svédország, hanem Kína lesz – tudta meg az egyik brit szaklap.

Az Autocar információi szerint a sokáig nyűglődő gyártót tavaly felvásárló National Electric Vehicles Sweden (NEVS) a 9-3-as gyártásának idei újraindítását tervezi. Az újság úgy tudja, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a helyszín nem a svédországi Trollhättan lesz, hanem Kína, egészen pontosan Qingdao városa. Ennek oka az, hogy a NEVS leszerződött egy kínai befektetési társasággal, amelyben a város 22 százalékos tulajdonrészt szerzett.

A NEVS nem csak a Saab névvel és a 9-3-as gyártási jogával rendelkezik, hanem a 9-3-as elektromos, ePower fantázianevű, korábban még nem gyártott modelljének gyártási jogával is, így az Autocar szerint ezt a projektet is elindíthatják. Míg a normál 9-3-asok akár már idén megjelenhetnek, az elektromos hajtásúakra előreláthatólag a jövő évig kell várni.

Saab
Saab

Az mindenképpen pozitívum lehet a NEVS számára, hogy a kínai kormány két éven belül félmillió elektromos autót szeretne az ország útjain tudni, az viszont nem ad derűlátásra okot, hogy jelenleg nem adottak a feltételek ennyi elektromos autó kiszolgálásához. Rontja a helyzetet az is, hogy a helyi befektetők és a külföldi cégek között létrejövő szerződéseket állami szinten kell jóváhagyatni, s egy-egy ilyen procedúra akár másfél évig is eltarthat.

Nagy kérdés az is, hogy a NEVS hogyan tudja életben tartani a gyártót egyetlen típussal: a 9-3-ason kívül más modellek gyártási jogával nem rendelkeznek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!