John Hughes producer annak idején személyesen választotta ki a 250 GT Californiát a Matthew Broderick főszereplésével készült filmhez, s maga állapodott meg azzal a kaliforniai műhellyel is, amely elkészítette a replikát. A filmben összesen három példányt használtak: ezek közül két darab vészelte túl a forgatásokat, igaz, mindkét autó futóművén keletkeztek kisebb-nagyobb sérülések.

Mint a Carbuzz blogról kiderült, a főbb jelenetekhez használt példányt megjavították: a csővázas, elől független, hátul merev felfüggesztéssel szerelt, 500 lóerős Ford V8-as motorral hajtott autó vadonatúj bőr belsőt és fakormányt is kapott. Nem igazi Ferrari, de mint arra a blog rámutat: leendő tulajdonosának így is éppen elég mókában lehet része.

Az autó – amelyet Ferris Bueller tett híressé – augusztusban, a kaliforniai Monterreyben kerül kalapács alá a Mecum Auctions által szervezett aukción.