A TaxTheRich nevű felhasználó igazi rejtélyes figura a YouTube-on, hiszen sorra tölti fel az olyan videókat, amiken hipperritka, limitált szériás sportautók láthatunk forszírozott használat közben. Gyűjteményének egyik ékköve a Jaguar XJ220, ami a ’90-es évek egyik leggyorsabb szupersportautójának számít, és mindössze 300 példány létezik belőle, vagyis ritkaságszámba megy a birtoklása.
Ennélfogva kevesen vannak, akik kivinnék a mezőre csapatni, de TaxTheRich-től már ezt is láthattuk korábban, most pedig ismét elővette egy kis abúzusra a brit csodajárgányt. A gumifüstölésen már meg sem lepődtünk, az viszont újdonság, hogy a piromániás hajlamit kiélve valamilyen gyúlékony anyagba hajt az autóval, így a kipörgő hátsó kerekek azonnal lángra kapnak.
Ez történik, ha egy piromániás milliárdos kezébe kerül egy ritka Jaguar
Az XJ220 korának egyik leggyorsabb autójának számított, amiből mindössze 300 példány készült. Ritka, ha valaki felgyújtja a hátsó kerekeit.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.