Mélygarázsban törtek fel autót, most rács mögött vannak

A két harmincas férfi egy mélygarázsban tört fel egy autót, majd ellopták a benne lévő táskát. A rendőrök két hónappal később elfogta a két autófeltörőt

  • hvg.hu

A rendőrség gyanúja szerint L. Zoltán és társa még július 6-án 14 óra és 15 óra közötti időben megjelentek egy Budapest III., Bécsi úti mélygarázsban, ahol egy ott parkoló sautót feltörték. Elloptak egy hátitáskát, amelyben a több tízezer forint összegű készpénz és lakáskulcsa volt. A bűncselekményt követően a gépjárművet visszazárták és távoztak a helyszínről.

A két férfit a rendőrök szeptember 15-én a Budapest XII., Győri úton igazoltatták, majd ruházatuk átvizsgálásakor megtalálták náluk a bűncselekmény elkövetésénél használt zártörőt és ollót.

A 37 éves férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. és XII. kerületi Rendőrkapitánysága, valamint a Budai Központi Kerületi Bíróság lopás miatt már korábban körözést rendelt el. L. Zoltánt és N. Artúr Sándort a nyomozók elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A gyanúsítottakkal szemben - őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
 

Hozzászólások