Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Ebből a típusból alig több mint 250 példány készült az 50-es évek második felében.
A BMW az 1955-ös Frankfurti Autószalonon tárta a nagyközönség elé vadonatúj sportkocsiját, az 507-es modellt, mely igen ritka típusból most éppen eladó sorba került egy remek állapotnak örvendő 1958-as példány.
A mellékelt fotókon látható és jelenleg az Egyesült Államokban állomásozó autó az elmúlt 63 évben kevesebb, mint 85 ezer kilométert hagyott maga mögött, az árcéduláján pedig 2,45 millió dolláros, vagyis átszámítva mintegy 765 millió forintos összeg olvasható.
A 4,38 méter hosszú és 1,25 méter magas roadster 1,33 tonnát nyom a mérlegen, mozgatásáról pedig egy 3,2 literes V8-as erőforrás gondoskodik.
A négyfokozatú kéziváltóval szerelt 150 lóerős BMW 507 11,1 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, a végsebessége 195 km/h.
A magas gyártási költségek miatt nem lett sikermodell az 507-es, melyből 1959 végéig csupán 252 darab készült, és ebből kettőt Elvis Presley vásárolt meg.
A testvérmodell BMW 503-ast nemrégiben nekünk is volt szerencsénk kipróbálni, és az 507-es fő riválisának tekinthető sirályszárnyas Mercedes 300 SL-ről is részletes tesztben számoltunk be.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.