50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A CR-V-re épülő új üzemanyagcellás modellbe hidrogént és áramot is lehet majd tölteni.
Néhány évvel ezelőtt lehetőségünk nyílt kipróbálni a Honda hidrogénnel pár perc alatt feltölthető, 650 kilométeres hatótávú villanymotoros modelljét, a Clarity Fuelcellt, és most fény derült arra, hogy hamarosan érkezik a japán gyártó következő üzemanyagcellás modellje.
A kipufogóján mindössze vizet kicsepegtető újdonság a tavaly nyáron leleplezett új CR-V divatterepjáróra fog épülni.
Az egyelőre ismeretlen nevű, Ohióban gyártandó új hidrogénautó üzemanyagcellája és villanymotorja az első kerekek felett kap helyet, a két hidrogéntartályt pedig a hátsó ülések alá, illetve a hátsó tengely fölé szerelik be.
Míg az eddigi üzemanyagcellás autókban csak egy kicsi puffer akkumulátor volt, addig a Honda újdonságában egy komolyabb telep lesz, melyet plugin módon lehet majd tölteni.
A Honda a General Motors segítségével fejlesztette ki újgenerációs üzemanyagcelláját, mely az elődjénél olcsóbban állítható elő, tartósabb és a hideget is jobban tűri.
Az új hidrogénautó várhatóan 2024-ben kerül forgalomba, az árak egyelőre ismeretlenek.
Legutóbb Pakson volt szerencsénk kipróbálni hidrogénautókat, konkrétan egy üzemanyagcellás Toyota-Caetano autóbuszt, valamint egy 700 baros hidrogénnel üzemelő új Toyota Mirait.
Az említett két japán gyártón kívül többek közt a Hyundai és a BMW is komoly fantáziát lát az üzemanyagcellás autókban, sőt, a Toyota belsőégésű motoros hidrogénautókkal is kísérletezik.
Magyarországon egyelőre csak egyetlen – nem közterületi – hidrogénkút található. Az európai tervek arról szólnak, hogy hamarosan legalább 150 kilométerenként lesz egy-egy töltőállomás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.