A BYD a Müncheni Autószalonra nemcsak a plugin hibrid hajtásláncú Seal 6 DM-i szedánt és kombit vitte el, hanem prémium kategóriás Denza márkájának két modelljét is közszemlére bocsátotta.
Az európai piacot a BYD-hoz hasonlóan meghódítani készülő Denza kínálatának csúcsát képező Z9 GT-t az a Wolfgang Egger tervezte, aki korábban többek közt Audikat rajzolt.


Az 5,18 méter hosszú, 1,99 méter széles és 1,48 méter magas és 3,12 méteres tengelytávolságú kínai Shooting Brake a Porsche Taycan Sport Turismo fő riválisa lehet.
A digitális visszapillantó tükrös és a műszerfalán három nagyméretű kijelzőt felvonultató Z9 GT rendkívül tágas és abszolút luxus hangulatot árasztó utastérrel veszi célkeresztbe az európai vásárlók pénztárcáját, csomagtartója viszont a vártnál szűkösebbnek tűnik.



A három villanymotor összteljesítménye eléri a 965 lóerőt, ami 3,4 másodperces 0–100-as gyorsulást tesz lehetővé – a végsebesség 240 km/h-ra van korlátozva.
A 100 kWh kapacitású akkumulátor az engedékeny kínai CLTC-szabvány szerint mintegy 630 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
A típusból 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotorra épülő 870 lovas plugin hibrid verzió is készül, melynek 38,5 kWh-s aksija 200 kilométeres e-hatótávot és 1000 kilométeres összhatótávot tesz lehetővé.





Van másik
A Denza D9 egy 5,25 méter hosszú, 1,96 méter széles, 1,92 méter magas és 3,11 méteres tengelytávolságú luxus kisbusz, melynek bőrfoteljeiben a lehető legnagyobb kényelemben tehetők meg akár hosszabb utak is.
A 2764 kilogramm tömegű hétszemélyes alapmodell első kerekeit egy 313 lóerős és 360 Nm-es villanymotor hajtja.
A 9,5 másodperces 0-100-as szintidejű kisbusz NEDC-szabvány szerinti hatótávja 600 kilométer, az akkumulátor 103,3 kWh kapacitású.


A nem kevesebb, mint 2865 kilogrammos összkerekes kivitelben egy 61 lovas és 110 Nm-es kisebb villanymotor is található hátul.
Ez a 6,9 másodperces 0–100-as gyorsulású elektromos Denza az ígéretek szerint 580 kilométert tud megtenni egy töltéssel.
Kínában 1,5 literes 4 hengeres turbós benzinmotort felvonultató plugin hibridként is kapható a D9, ezeknek a 300-400 lóerős verzióknak az NEDC összhatótávja az 1040 kilométert is eléri.






