Mint a villám: beültünk a pár perc alatt feltölthető 7 üléses új BYD villanyautóba
Az 5 méternél hosszabb BYD Atto 8 csúcsmodelljének teljesítménye megközelíti a 800 lóerőt.
Az 5 méternél hosszabb BYD Atto 8 csúcsmodelljének teljesítménye megközelíti a 800 lóerőt.
Az 1600 lóerős autó lesz a kínai gyártó kínálatának egyik csúcsmodellje.
HVG
A kínai cég idővel a régió autóiparának egyik legnagyobb munkaadójává válna.
HVG
A korábbi külügyminiszter azt is hangsúlyozta: az akkumulátoriparban hasonló függőséget alakított ki a korábbi kormány Kína felé, mint ami az energiaiparban fennáll az oroszok felé, miközben Magyarországra továbbra is a nyugati szövetségi rendszerekhez tartozik.
HVG
Interjút adott a HVG-nek a börtönből a múlt héten házi őrizetbe került Őrsi Gergely. Szijjártó Péter hétfőn személyesen megjelent a Parlamentben, a Nemzetbiztonsági Bizottságban kezdeményezett meghallgatásán. Néhány, Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló cég legalább 4,5 milliárd forinttal támogatta a Megafont 2022 és 2024 között. A jövő héten eldőlhet, hogy kik lesznek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökhelyettesei, kijött az NVVH vezetőinek vagyonnyilatkozata. Novemberben előrehozott választásokat tartanak Spanyolországban, a brazil elnökválasztás első fordulóját a jobboldali Flávio Bolsonaro nyerte. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagjai szerint azonban szó sincs összeférhetetlenségről a volt miniszter új munkájával kapcsolatban.
HVG
A volt külügyminisztert zárt ülésen faggatják a kínai BYD-hoz való kapcsolatáról.
HVG
A választási vereség után a kínai BYD-hoz szegődött volt külügyminiszternek a parlamenti bizottság előtt kellene beszélnie hétfőn a BYD beruházásához az Orbán-kormány által adott közel 70 milliárdos állami infrastruktúra-fejlesztési támogatásról.
HVG
Több szögből is támadták a kínai vállalatot az önkormányzati közgyűlésen.
HVG
A parlamenti bizottság így már személyes meghallgatásra is be tudja hívni a volt külgazdasági és külügyminisztert.
HVG
A BYD elektromos kamionja igen komoly hatótávval és töltési teljesítménnyel büszkélkedhet.
HVG
Már most is van nyolc hajójuk.
HVG
A BYD-ban elvállalt pozíciója miatt hallgatták volna meg.
HVG
Tao Gong úgy látja, hogy az új kormány pozitívan áll a kínai–magyar kapcsolatok fejlesztéséhez.
HVG
Botka László személyesen járt közbe a Mohu-nál.
HVG
Az akár 1500 kW-os teljesítményre képes töltők Kínában és Európában is egyre nagyobb számban vannak jelen.
HVG
Az EU-ban egy ideje szó van arról, hogy külön kategóriaként, kedvezményekkel segítenék az aprócska elektromos autók terjedését.
HVG
Az igen alapos cikk Szegeden indul, úgy mutatja az épülő gyárat, mint ugródeszkát, amelynek segítségével a legnagyobb kínai konszern, a világ legjelentősebb elektromos autógyártója meg akarja hódítani az európai piacot. Akkor indítja meg támadását, amikor a szebb napokat látott német konkurensek éppen a falnak szorultak.
hvg360
A teljesen elektromos hátsókerék-hajtású Geely E2 kétféle akkumulátorkapacitással és bőven 8 millió forint alá faragott nyitóárral debütál Magyarországon.