Felborult hússzállító miatt teljesen lezárták a 6-os utat
A jármű három sávot zár le a 170-es kilométernél, és szivárog az üzemanyaga, ezért az utat teljes szélességében lezárták Mecseknádasd közelében.
A jármű három sávot zár le a 170-es kilométernél, és szivárog az üzemanyaga, ezért az utat teljes szélességében lezárták Mecseknádasd közelében.
MTI
Eddig nem volt túl sok szerencséje a közúti szuperautókkal a holland DJ-nek, Afrojacknek, aki Ferrari 458 Italiáját például két éve egyetlen órával az átvétele után csúnyán összetörte. A slágergyárosról kiderült, hogy nyártól egy Lamborghini Aventador SV-vel próbálkozik.
hvg.hu
Még 2013 augusztusában okozott balesetet az M5-ös autópályán egy bolgár kamionsofőr, 3 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélték.
MTI
Míg az év első napján átlagosan 22 566 forintért lehetett éves kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) kötni, addig március végére az átlagdíj 25 123 forintra emelkedett. A növekedés jóval magasabb az egy évvel korábbinál.
MTI
Keszthely és Balatonszentgyörgy között történt a baleset, ami miatt az útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik.
MTI
A Kruger park szafarizói rögzítették egy kafferbivaly haláltusáját, amelyből aztán egy szafariautó segítségével mégis szerencsésen megmenekült, még ha nyilván nem is szándékosan tervezte így a menekülést.
hvg.hu
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
MTI
Tíz képviselőtársával együtt írásos nyilatkozattal fordult az Európai Bizottsághoz Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán politikai iránymutatást kérve a brüsszeli testülettől az Uberhez hasonló cégek, az úgynevezett "sharing economy", a megosztáson alapuló közösségi gazdaság szabályozásában.
MTI
A 400 lóerős Donkervoort D8 GTO sokkal drágább szupersportautóknak is képes meglepetést okozni.
hvg.hu
Jogerős az M35-ös autópálya újabb szakaszának építési engedélye. 2016 első negyedévében indulhat a munka – írja a Dehir.hu.
hvg.hu
A tervek szerint 400 lóerős Qiantu K50 Event! jövőre kerül gyártásba, és 113 ezer dollárnak megfelelő jüanba fog kerülni, vagyis átszámítva mintegy 31,6 millió forintba.
hvg.hu
Baleset történt a M0-son, M5-ös felé vezető oldalt lezárták, az M51-es autóút felé lehet kerülni – közölte a katasztrófavédelem.
hvg.hu
Jóval előbb fizetőssé válik az M1-M7-es autópálya bevezető szakasza, mint ahogyan a kormány mondta, így a gyanútlan autósokat lényegében csapdába csalják, és később büntetést fizettetnek velük - írja közleményében a fizetős körgyűrű ellen többször állást foglaló budaörsi polgármester, Wittinghof Tamás.
hvg.hu
Aki vasárnap kora reggel, a romániai Érmihályfalva és Értarcsa között autózott olyat láthatott, amelyet nehéz épp ésszel feldolgozni. Egy autó, konkrétan egy fán lógott összeroncsolódva.
hvg.hu
Alig pár perccel azután, hogy a BKK közölte, nem jár a 19-es és a 41-es villamos egy szakaszon, már helyre is állt a közlekedés.
hvg.hu
Az Amerikai Egyesült Államok déli régióiban a kukoricatermesztés, a fegyverkezés és szalmakalapok mellett az ilyen őrültségekért rajonganak az emberek.
hvg.hu
A Blikk beszámolója szerint mégsem úgy történt minden, ahogyan a mountain bike versenyző Benkó Barbara a saját balesetéről azt mesélte. Megszólalt ugyanis az autós, akivel összeütközött.
hvg.hu
Bruttó 9 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 370-371 forintra, míg a gázolajé 373-374 forintra nőtt.
MTI
Vannak helyzetek, amelyek szerepelnek minden autós visszatérő rémálmai között: ezek nem csak a durva, netán tragikus kimenetelű ütközések lehetnek…
hvg.hu
Egyelőre csak tanulmányautó formájában, de ha elhagyjuk róla a kirívó show-elemeket, már a végleges arcát mutatja a GLC Coupe.
hvg.hu