Videó: Sorra hullottak ki az ajándékok a FedEx-kocsiból
A FedEx csomagküldő szolgálat egyik teherautója nyitott ajtóval indult el, ezért folyamatosan hagyta el az ajándékokat, míg egy jótét lélek nem szólt a sofőrnek és mentette meg a karácsonyt.
A FedEx csomagküldő szolgálat egyik teherautója nyitott ajtóval indult el, ezért folyamatosan hagyta el az ajándékokat, míg egy jótét lélek nem szólt a sofőrnek és mentette meg a karácsonyt.
hvg.hu
Alig egy órával az átvétel után hazavágta vadonatúj Dodge Challenger Hellcatjét egy amerikai tulajdonos Coloradóban. A férfinak annyi szerencséje volt, hogy két utasával együtt karcolás nélkül megúszta az esetet.
hvg.hu
Mit tesz a feleség, aki szembesül azzal, hogy a férje megcsalta? Van, aki kiadós patáliát csap, olyan is, aki hajlamos szemet hunyni az ügy felett és akadnak olyanok is, akik úgy vágnak vissza a hűtlenkedő partnernek, hogy az a lehető legjobban fájjon.
hvg.hu
Nem ritka, hogy a Lamborghini tulajdonosok túlvállalják magukat és összetörik kedvenc járgányukat, az viszont jóval ritkább, hogy egyetlen hétvége alatt a Sant’Agata Bolognese-i gyártó három autóját is lezúzzák. Márpedig múlt hétvégén, Kínában ez is előfordult…
hvg.hu
Adott egy Mercedes-Benz S-osztály, amely jelenleg a német luxuslimuzinok csúcsát képviseli, minden létező kényelmi és biztonsági extrával. Egy baj van csak vele: bármikor szembejöhet egy ugyanolyan az utcán, ami bizonyos kultúrkörökben kisebb lelki traumát okozhat a tulajdonosnak.
hvg.hu
Késésben van a Ferrari a következő szezonra tervezett versenyautó építésével - ismerte el az istálló elnöke.
MTI
Rövid időn belül két kerékpárost is halálra gázoltak Pest megyében hétfő este – közölte a rendőrség.
MTI
Megújulnak a KRESZ-vizsga kérdései januártól. Olyan adatbázisból válogatják majd ki a feladatokat, amelyekben a korábbinál jóval több kérdés van, és tartalmilag mások lesznek a tesztek, igazodva a korszerű technológiai feltételekhez.
MTI
Megindult a forgalom hétfőn a Hatvant és Újhatvant összekötő új vasúti felüljárón. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye szerint hétfő délelőtt mindkét irányból kétszer egy sávon megindult a forgalom a vasúti felüljáró déli oldalán. Az északi oldalt a gyalogosok is használhatják már.
MTI
Hétfőn érkezik Miskolcra az új villamosflotta utolsó járműve. A harmincegyedik szerelvénnnyel lesz teljes a járműpark. Ha forgalomba állhat az összes új villamos, a régiek teljesen eltűnhetnek az utcákról, nagy részüket várhatóan leselejtezik majd.
hvg.hu
Baleset miatt jelentős a torlódás a Rákóczi híd pesti hídfőjénél.
MTI
Motorkerékpár és személyautó karambolozott Debrecen-Kismacsnál, a 33-as úton.
MTI
Bruttó 2-2 forinttal csökkenti december 29-én a Mol a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 333-334 forintra, a gázolajé 358-359 forintra megy le.
MTI
A nápolyi székhelyű műhely ’60-as éveket idéző roadstere a Ford V8-as motorjával érkezik, 445 vagy akár 605 lóerővel.
hvg.hu
Megmentette egyik utasa életét a Főtaxi egyik munkatársa, aki a nő kérése ellenére nem haza vitte, hanem az orvosi ügyeletre.
hvg.hu
Az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset miatti kárt az autósnak meg kell térítenie a biztosító részére - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
MTI
A Guinness is hitelesítette azt a rekordot, amelyet a Raminator nevű autószörny állított fel csúcssebesség frontján a közelmúltban az amerikai Forma-1-es nagydíjak helyszínén, az austini Circuit of the Americas-on.
hvg.hu
Orgazdaság és más bűncselekmények miatt nyomoznak öt győri lakos ellen, akik lopott autókat helyeztek ismét forgalomba.
MTI
A Cadillac, egy 640 lóerős limuzint szán a BMW M5 és Mercedes-Benz E63 AMG ellenfelének.
hvg.hu