Ennyi volt: Betiltják az Ubert a franciák

Életbe lép a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény, így 2015-től betiltják az Uber szolgáltatást Franciaországban. Az Uber franciaországi leányvállalatát októberben egyébként 100 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték "megtévesztő kereskedelmi gyakorlat miatt".


Fizetős M0-s: "nem a budapesti agglomeráció megadóztatása a cél"

A kormányszóvivő szerint a kiindulópont a megyei matricák bevezetése, a kormány célja a közlekedők helyzetének javítása. A hét végén a fuvarozókkal, hétfőn az önkormányzatokkal egyeztetnek, a kormány pedig szerdai ülésén foglalkozik a témával. Az elkészült hatástanulmányokat elérhetővé teszik..


Összefoglaló autósoknak: 43 helyszínen folynak a tüntetések

Országszerte 43 helyszínen kezdődtek meg a hétfőre hirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk. A legnagyobb torlódást az M3-as bevezető szakaszán jelezték, de lezárták a Budai alsó rakpart egy szakaszát és vidéken is többfelé okoztak gondot a felsorakozott járművek.


1500 lóerőre, 460 feletti végsebességre szabják a Bugatti Veyron utódát

Újabb spekulációkat hallani a legendás Bugatti Veyron készülő utódáról, amelyet állítólag az egykori Forma–1-es pilóta, Louis Chiron után nevez majd el a VW-konszern fennhatósága alatt álló patinás márka. Az biztos, hogy az újdonság méltó lesz arra, hogy a nagy előd nyomába lépjen…




Kamionbaleset lassítja az M1-es forgalmát

Szalagkorlátnak ütközött egy kamion hétfő reggel az M1-es autópálya Pest megyei szakaszán, a Győr felé vezető oldalon, Biatorbágy magasságában, a 22-es kilométerszelvénynél – közölte a katasztrófavédelem a Facebookon.



Az ország lebénítása (még) nem jött össze - percről percre

Országszerte egész napos forgalomlassító demonstrációkat tartanak, ami hatalmas közlekedési káoszt okozhatott volna, ám úgy tűnik, az autósok felkészültek a várható eseményekre és vagy kevesebben ültek autóba, vagy kerülő útvonalakat használtak, mert a reggeli forgalombénulás elmaradt. A parlament előtt tüntetők zárták el a mélygarázs felé vezető utat, a készenlétisek arrébb cipelték a tüntetőket. Az autós tüntetők petícióval igyekeznek a Házhoz, ahol megkezdődött az ülés. Kövesse a hvg.hu-val az eseményeket.



Karácsonyfa érkezett, Alonso búcsúzott a Ferrarinál

Idén is egy olasz település, Brunico adományozott karácsonyfát a Ferrari maranellói főhadiszállásának: a fa fényei a szombat esti, ünnepi esemény keretein belül gyulladtak fel, röviddel azelőtt, hogy a gárda búcsút intett a McLarenhez igazoló kétszeres vb-első Fernando Alonsónak.





Fizetős M0-s: Orbánt cáfolja az Európai Bizottság

Bár Orbán Viktor a pénteken a Napi Gazdaságban megjelent interjújában azt mondta, hogy az M0-s körgyűrűt uniós kötelezettség miatt kell fizetőssé tenni, az Európai Bizottság a Portfolio.hu-nak cáfolta, hogy lenne bármiféle ilyen kötelezettség.






Lecsaphat a NAV az Uber hazai sofőrjeire

A NAV „folyamatosan figyelemmel kíséri a piac változásait”, így az újdonságnak számító közösségi taxizás és az úgynevezett utazásmegosztó szolgáltatás ellenőrzése is napirendre került - közölte az adóhatóság a VS kérdésére az Uber szolgáltatásával kapcsolatban.