Bianchi csapata közleményt adott ki, és kikerült egy telemetriás felvétel is

A Marussia Forma-1-es csapat hivatalos közleményt adott ki pilótája, Jules Bianchi vasárnapi, szuzukai balesetéről. Annyit lehet tudni, hogy a pilóta életveszélyes állapotban van, de az istálló ezeket nem kívánja kommentálni. Közben kiadták Bianchi telemetriás videóját, ezen lényegében az látszik, hogy milyen sebességgel közlekedett az utolsó kanyarában a szerencsétlenül járt pilóta.


Elvisznek 400 roncsautót a budapesti utakról

Csaknem négyszáz roncsautót talált a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szeptemberben Budapesten, amelyek elszállítását már megkezdték, ezzel parkolóhelyeket szabadítanak fel - közölte a FÖRI sajtószolgálata hétfőn.


Kisbusz csapódott egy autóba a 45-ös úton

Egy kisbusz ütközött össze egy személygépkocsival a 45-ös úton Hódmezővásárhely közelében hétfő délelőtt, egy ember súlyosan megsérült, az utat lezárták – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.



Fotók a gyömrői karambolról

Gyömrő közelében, a 4-es úton két autó karambolozott vasárnap éjjel. A balesetben ketten megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.






Felborult egy autó Hevesben, öten megsérültek

Felborult egy személyautó vasárnap hajnalban Heves megyében, a Maklár és Andornaktálya települések közti úton, a balesetben az elsődleges információk szerint öt ember sérült meg - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.



Óriási kavarás a Forma-1-ben: Vettel távozik a Red Bulltól

A Japán Nagydíj előtti napon tett szenzációs bejelentést a négyszeres világbajnok, miszerint a szezon végén elhagyja a Red Bull csapatát. Ezzel máris lavinát indított el, mert a német Alonoso helyére mehet a Ferrarihoz, aki a McLarenhez távozna? Mint az újságok megjegyzik, a hír nagyobb vihart kavart, mint a futam helyszíne felé közelítő Phanfone tájfun.



Négy éven belül új autóutakat ígért Lázár minden városnak

Meg kell épülnie 2018-ig a Sopront Ausztriával és Csornával összekötő kétszer kétsávos autóútnak, mert a régió gazdaságának fejlődése így érhető el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Sopronban, aki minden megyei jogú városba gyorsforgalmi utat ígért.




Három új buszjárat indul hétfőtől Rákosmentén

Átalakítják a XVII. kerület buszhálózatát, hogy könnyebb legyen elérni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat és a hatvani vasútvonalat a kerületből. Három új járatot indítanak. A 195-össel Rákoskeresztúr központjából egészen a Puskás Ferenc Stadionig lehet majd utazni. A 297-es és a 298-as pedig félig telebuszok, félig fix menetrendű járatok lesznek Rákoscsabán – közölte a BKK pénteken.