Meghalt egy motoros utasa a Hűvösvölgyi úton
Meghalt egy motoros utasa Budapesten, miután a motor autóval ütközött a II. kerületben szerdán – közölte a rendőrség.
Meghalt egy motoros utasa Budapesten, miután a motor autóval ütközött a II. kerületben szerdán – közölte a rendőrség.
MTI
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója.
MTI
Öt megyében összesen nyolc közúti hidat újít fel idén körülbelül 2,5 milliárd forintból a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
MTI
Tony Fernandes cáfolta a korábbi sajtóhíreszteléseket, miszerint megválna a Forma 1-es istállótól és az utcai autós részlegtől, de azt megerősítette, hogy befektetőket keresnek.
hvg.hu
Az M1-es autópályán buszbalesetben megsérült és kórházba került 23 sérültből csak három embernek van szüksége hosszabb kórházi kezelésre. Egy férfi orrcsonttörést szenvedett, két sérültet pedig agyrázkódás miatt kell megfigyelni – mondták el a győri és a tatabányai kórházban szerdán.
MTI
Nem teljesen elégedett Michelisz Norbert azután, hogy a Túraautó Világbajnokság (WTCC) múlt hétvégi, salzburgringi fordulójáról egy 9. és egy 4. helyezéssel a tarsolyában távozott. A Zengő Motorsport Honda Civic WTCC-jével versenyző pilóta legfrissebb blogbejegyzésében rámutatott: úgy érzi, hogy előkelőbb helyen is zárhatta volna a futamokat, de ez csak részben múlt rajta és a csapaton.
hvg.hu
Újra a szegedi trolitelepen van az a régi trolibusz, amelyről eddig azt hitték, hogy 1996-os selejtezése után szétbontották. 2011 nyarán találták meg kerékpározók a szegedi tanyavilágban, a gaz között. Különleges járműről van szó, ami az Ikarus és a Ganz közös fejlesztésének egyik prototípusa volt annak idején. Németországba és Bulgáriába is elvitték, mielőtt visszatért Szegedre. Egy alapítvány megpróbálja korhűen újjáépíteni – írja az Indóház.hu.
hvg.hu
Most már öt éve, hogy a magyarországi újautó-eladásokban a cégautó-beszerzések dominálnak. A tavaly összesen eladott új négykerekű kevesebb, mint 30 százaléka került magánemberekhez. Így a cégek igényei meghatározzák az eladási toplistát is. Amelyik modell nem fekszik jól a flottákban, az nem ér el sikert a magyar piacon. Másrészt ez a lista arra is jó, hogy megismerjük a leggazdaságosabban üzemeltethető, jó ár-érték arányú típusokat, mert a flottafenntartásnál nagyon fontos a költségtényező.
hvg.hu
Négy autó karambolozott szerda reggel Budapest XIII. kerületében, a Váci úton. A baleset miatt torlódásra kell számítani – közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
MTI
MTI
hvg.hu
Szalagkorlátnak ütközött egy kamion az M6-os autópálya érdi szakaszán a Budapest felé vezető oldalon az 1-es és a 2-es kilométerszelvény között.
MTI
Bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változott.
MTI
Már a románoknak is van saját Hummer-idiótája: igaz, a sztorija korántsem annyira kacifántos, mint azoké, akik alatt 2012-ben beszakadt a Balaton jege…
hvg.hu
Rosszul alakult a keddi nap két Mercedes-kiválóság, a hétvégén épp a Hungaroringen színre lépő DTM mezőnyében hajtó Pascal Wehrleint, valamint a Forma–1-es listavezető Nico Rosberg számára.
hvg.hu
Senki előtt nem titok, hogy Kína a másolatok és replikák hazája, ami az autóiparra különösen igaz: a helyi erők imádnak innen-onnan ihletet meríteni és legtöbbször a pofátlan másolástól sem riadnak vissza.
hvg.hu
Balesetet szenvedett egy autó, melyet egy anya vezetett és két gyermeke ült vele együtt a járműben. A gyerekek könnyebben sérültek meg, édesanyjukat a tűzoltók szabadították ki az autóból, ő súlyosan megsérült.
MTI
A XIX. kerületi Vak Bottyán utcában elgázoltak egy kislányt, akit súlyos állapotban vittek kórházba. A baleset körülményei egyelőre nem tiszták.
MTI
Ezentúl Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) néven működik tovább a Magyar Gépjárműipari Szövetség, de az elnök marad a Rába-elnök vezére, Pintér István.
MTI
24 embert könnyű sérüléssekkel a győri és tatabányai kórházba vittek, egy embert pedig a helyszínen elláttak, miután egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy teherautó ütközött az M1-esen Komáromnál kedd délután.
MTI
A kelet-lengyelországi lublini vajdaságban fekvő Stawek településen egy kistehergépkocsi ütközött frontálisan egy utasokat szállító autóbusszal. Az ütközés következtében négy ember - a két sofőr és a busz két utasa - életét veszítette, több mint tízen megsérültek.
MTI
A gymkhana nagymenő most két DTM-es és egy olasz sportkocsikat hajtó bajnokság versenyzőjével trükközik. Töksötétben.
hvg.hu