Horrorbaleset egy pakisztáni buszmegállóban
Összesen tizenöt embert halálra gázolt két kisbusz a Pakisztán keleti részén fekvő Totak egyik buszmegállójában csütörtök este. A súlyos balesetben további húszan megsérültek.
Összesen tizenöt embert halálra gázolt két kisbusz a Pakisztán keleti részén fekvő Totak egyik buszmegállójában csütörtök este. A súlyos balesetben további húszan megsérültek.
MTI
Vannak olyanok, akiket semmi sem állíthat meg és nem egyeznek ki egy döntetlenben.
hvg.hu
A román pénzügyőri szervek szigorító intézkedései miatt négy órát kell várakozniuk a kilépésre a kamionoknak Nagylaknál – közölte a rendőrség csütörtök délután.
MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.
MTI
Az MC Centennial Edition különleges fényezése és a vele harmonizáló utastér igazán hívogató. No meg persze a V8-as motor is.
hvg.hu
Egy Romániában körözött nagy értékű BMW-t foglaltak le a rendőrök a csengersimai határátkelőnél.
hvg.hu
Parancsnokuk autójának megtörése miatt indult fegyelmi eljárás egy Pest megyei autópályás rendőrrel szemben. A balesetet okozó autóban ráadásul épp ült egy külföldi őrizetes is.
Cs. B.
Újságírók és civilek is sokat megtesznek azért, hogy exkluzív információt, képet szerezzenek a kómában fekvő Michael Schumacher állapotáról. Volt, aki papnak, más meg Schumacher apjának adta ki magát.
hvg.hu
A wolfsburgiak szabadidő-autójánál elérkezett a ráncfelvarrás ideje.
hvg.hu
Módosítania kell az évad első felére vonatkozó elvárásokat Michelisz Norbertnek és a Zengő Motorsportnak: ezt a Túraautó Világbajnokság (WTCC) mezőnyében Honda Civic WTCC-vel versenyző pilóta maga jelentette ki a marokkói évadnyitó után, a hétvégén esedékes, a dél-franciaországi Paul Ricard versenypályán tartandó idei második forduló előtt.
hvg.hu
Egy hófehér Mustanggal ünnepli a legendás modell évfordulóját a Ford. Stílusosan 1964 példány készül a limitált szériából, amit természetesen V8-as motorral szerelnek.
hvg.hu
Közel 39 ezer őzet ütöttek el tavaly az osztrák utakon, de nyúlból is elpusztult több mint 24 ezer példány.
MTI
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült csütörtök reggel a 63-as út Tolna megyei szakaszán, a kajmádpusztai elágazónál, ahol két személyautó ütközött – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Újabb privát TC1-es Honda Civic versenygéppel gyarapodik 2015-ben a Túraautó Világbajnokság (WTCC) mezőnye, ugyanis a svéd Nika Racing bejelentette: jövőre csatlakozik a japán márka elit kategóriás ügyfélköréhez. Versenyzőjük a svéd túraautós nagyágyú, a vb-n a múltban is megfordult Rickard Rydell lesz.
hvg.hu
Egymásnak rohant egy mikrobusz és egy személyautó az Örs vezér téren. A karambolnak egy sérültje van, forgalomkorlátozásra kell számítani.
HavariaPress
Aranyszabály, hogy tetemes mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után nem ajánlott a volán mögé ülni. Kiváltképp igaz ez abban az esetben, ha az autó egy olyan fenevad, mint a Viper SRT-10-es.
hvg.hu
Újabb nap, újabb csodás felvétel az orosz utakról. Ilyen eddig nem volt: autó, ami nincs ott, és mégis ott van. A moszkvai autósok már a metafizikai világban közlekednek.
hvg.hu
A fiatal sofőr épp csak egy pillanatra vesztette el uralmát az autója felett, de pechére éppen egy traktorgumi keresztezte az útját.
hvg.hu
Először láthatjuk a negyedik generáció Skyactiv hajtásláncát és futóművét, továbbá egy jubileumi kiadás is bemutatkozik.
hvg.hu
Karambolozott két személyautó az M7-es autópályán, Martonvásár közelében. Az egyik gépkocsi az árokba borult, a mentés alatt forgalomkorlátozásra lehet számítani - értesült a HavariaPress.
HavariaPress