Ismét tilosban parkolt Hajdú Péter
Megint tilosban parkolt Hajdú Péter, a Frizbi műsorvezetője luxusautójával - írja a Blikk.
Megint tilosban parkolt Hajdú Péter, a Frizbi műsorvezetője luxusautójával - írja a Blikk.
Noha a végleges verziót még nem mutatták be, s a pontos műszaki adatokat sem hozták nyilvánosságra, sajtóértesülések szerint a McLaren új szupersportkocsijára, a P1-esre olyan nagy a kereslet, hogy már csak a legszerencsésebbek iratkozhatnak fel a rendelési listára.
Frontálisan ütközött két jármű a 68-as úton, a balesetben ketten súlyosan megsérültek - közölte a rendőrség csütörtök este.
Négy autónak is nekiütközött egy tejet szállító lengyel tartálykocsi, a 38-as főúton, Tokaj és Rakamaz között csütörtökön reggel.
Az utolsó adatok szerint két gyermek és egy felnőtt halt meg egy tömegkarambolban az Egyesült Államokban, Detroitban, ahol csaknem ötven jármű csapódott egymásba a rossz időben. Húsz ember megsérült.
Az idénre ígért új Ferrari csúcsmodellről újabb részletek szivárogtak ki egy közösségi fórumon. Az Ferrari Enzo utódja végre hivatalosan is az F150 elnevezésen fut.
A Suzuki kisautójából, a 2004-ben világstratégiai modellként bevezetett Swiftből immár több mint 3 milliót adtak el világszerte – közölte a Suzuki Motor Corporation. A hárommilliós értékesítési darabszámot nyolc év és két hónap múltán, januárban érte el a modell.
Felborult egy teherautó pótkocsija az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Ercsinél csütörtökön kora délután, emiatt csak a belső sáv járható az érintett szakaszon - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Kilép a vállalattól március végével Rozman Richárd, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója - közölte a társaság csütörtökön.
Két kamion ütközése miatt torlódás alakult ki az M0-son az M5-ös felé.
Látványos bemutatóval demonstrálta az Aventador nemrégiben bemutatott roadster-változatának képességeit a Lamborghini. Az olaszok a Miami nemzetközi repülőtér kifutópályáján bizonyították be, hogy a sportkocsi gyorsabb egy utasszállító repülőgépnél.
A versenypilóták is csak egy irányba tudnak vezetni: előre.
Három autó is az árokba csúszott a jegessé vált 22-es főúton Nógrád megyében csütörtökön - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Figyeljen, akinek a tavalyi évre vonatkozó éves matricája van, éjfélig használhatja azzal az autópályákat. A teherautósok számára véget is ért az éves matricás rendszer.
Igazi motoros leánykérésre került sor nemrégiben Los Angelesben: egy több mint 300 motorból álló konvoj leállította a forgalmat a 10-es autópályán, hogy cimborájuk, Hector "Tank" Martinez némi gumiégetés után térdre ereszkedve megkérhesse párja kezét.
Négyen megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött csütörtök reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj és Kótaj közötti úton - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
A közhiedelemmel ellentétben nem mindig játszanak össze az autógyárak és az új járgányokra kíváncsi kémfotósok: erre szolgáltatott bizonyítékot a Volvo egyik mérnöke, aki a múlt héten nekirontott az álcázott XC40-esről videofelvételeket készítő fotósnak. Az incidens miatt a márka alelnöke magyarázkodásra kényszerült.
Egy ámokfutó Suzukis borított fel egy kamiont a 44-es út Kecskemétet elkerülő szakaszán. Az Ignis sofőrje valószínűleg ittas volt.