Érdemes lehet elkerülni a Margit hidat
Csütörtökön a Margit híd budai hídfőjénél, a hídra vezető belső forgalmi sáv időszakos lezárására számíthatnak az arra közlekedők - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Csütörtökön a Margit híd budai hídfőjénél, a hídra vezető belső forgalmi sáv időszakos lezárására számíthatnak az arra közlekedők - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Egyedi festésű sisakkal vesz részt a hétvégi Forma-1-es évadzáró Brazil Nagydíjon a Sauber versenyzője, Kamui Kobayashi. A japán pilóta fejfedőjének színezetét a Linkin Park rockzenekar egyik tagja, Joe Hahn tervezte.
A tavalyi kampányban a mintegy 4 millió magyar autótulajdonos közül 1,2 millió váltott kötelező gépjármű felelősségbiztosítót (kgfb), idén a váltók száma várhatóan 800 ezer lesz, de 40 százalékuk még ezután, november utolsó hetében vált - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.
Jövő karácsonyra megnyílhat a határátkelő Szerbia felé Ásotthalom és az észak-bácskai Királyhalom között. A két település közötti összekötő út magyar szakaszát, csütörtökön adták át.
Negyedórán belül két baleset is történt csütörtök reggel a 11-es úton Budapest határában, a Cora bevásárlóközpont felüljárójánál, a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt.
Tizenkét gyerek és négy felnőtt könnyebben megsérült, amikor összeütközött egy autóbusz és egy kamion csütörtök reggel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszapüspökinél; a sérülteket kórházba szállították - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-vel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a távolsági buszon mintegy ötvenen utaztak; a sérültek között van a kamion sofőrje is.
A cseh rendőrség letartóztatta azt a részeg buszsofőrt, aki olyan ittasan ült a volán mögé, hogy egy utasnak kellett átvennie tőle a kormányzást.
A japán Suzuki autógyár csütörtökön közölte, hogy döntőbírósághoz fordult a német Volkswagennel zajló vitában. A megkeresett fórum a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara londoni székhelyű Nemzetközi Döntőbírósága.
A távolsági buszjáratokat üzemeltető Orangeways alkalmazottainak tíz százaléka érintett abban a benzinlopási és menetjeggyel való visszaélés sorozatban, amelyre a cég belső vizsgálata derített fényt - írja a Napi Gazdaság.
A jelenlegi információk szerint tíz autó ütközött össze az M3-as autópályán a gödöllői csomópontnál csütörtökön kora reggel; a Budapest felé vezető oldalon már feloldották a teljes útzárat, fél útpályán halad a forgalom, de nagy a torlódás - közölte a rendőrség.
Számtalan teória él a gépkocsitulajdonosok fejében, hogy milyen praktikákkal, csodaszerekkel lehet csökkenteni az autó fogyasztását. Ezek közül azonban jó néhány nem állja meg a helyét, sőt, van olyan is, amellyel többet ártunk, mint amennyit használunk, ha nem kellő körültekintéssel járunk el. Az alábbiakban felsorolunk néhány sokat hangoztatott állítást, melyekről már bebizonyosodott, hogy nem sok közük van a valósághoz.
Három évre szóló szerződést kötött a Volkswagen Motorsporttal Sébastien Ogier, az idei rali-világbajnokság (WRC) harmadik helyezettje, aki ezzel rácáfolt az előzetes várakozásokra, amelyek azt jósolták, hogy a Fordhoz teszi át a székhelyét.
Folytatja a 2012-es Forma-1-es szezon előkészületeit az abroncsokról gondoskodó Pirelli az évadzáró Brazil Nagydíjon is: a pénteki edzésnapon a csapatok egy fejlesztési stádiumban levő kemény keveréket tesztelnek majd, a futamra pedig már egy jövő évi lágy specifikációt kapnak.
Ahogyan arra számítani lehetett, drasztikusan nőtt az előzések száma idén a Forma-1-ben, az állítható hátsó szárny (DRS) bevezetésének köszönhetően, s immáron számszaki adatok is rendelkezésre állnak az idei szezon „terméséről”.
A német TechArt tuningműhely nyilvánosságra hozott néhány fotót, amelyen legújabb munkájuk, a Porsche 911 Turbo GT Street R látható.
A modern autógumik komplex felépítésűek, hiszen extrém terheléseket kell kibírniuk.
Egy ember meghalt, ketten megsérültek abban a balesetben, amely szerda este történt az 52-es számú főúton Solt közelében.
Nem jósolnak nagy jövőt Bruno Sennának a Forma-1-es paddock-ban terjengő pletykák a jövőre már szimplán Lotus név alatt induló Lotus Renault GP-nél, ennek ellenére a brazil a napokban leszögezte: bízik benne, hogy 2012-ben is az együttes versenyzője maradhat.
Egy ember életét vesztette, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült szerda este a Somogy megyei Böhönye közelében történt balesetben; a 61-es úton a 156-os és a 157-es kilométer között teljes útzár van - közölte a katasztrófavédelem.