Két hétig még áll a Saab autógyár
Még legalább két hétig biztosan nem indul be az összeszerelés a svédországi Saab autógyárban - közölte a társaság szóvivője hétfőn.
Még legalább két hétig biztosan nem indul be az összeszerelés a svédországi Saab autógyárban - közölte a társaság szóvivője hétfőn.
Az Országgyűlés hétfőn a közlekedésbiztonság javítására hivatkozva szigorította a közúti büntetőpontrendszert, emellett arról is döntött, hogy az ellenőrzött sofőrök együttműködésük nélkül is alkoholfogyasztási mintavételre kötelezhetők.
A forgalommal szemben haladt autójával az a férfi, aki életét vesztette kora délután a 4-es számú főúton, Törökszentmiklós határában.
Németországban 2009 után tavaly is a Volkswagen (VW) volt a legnagyobb árbevételű vállalat a Die Welt című napilap hétfőn megjelent összeállítása szerint, amely az 500 legnagyobb céget sorolja fel.
Az elmúlt 14 hónap leggyorsabb ütemében, éves szinten 7,1 százalékkal nőtt az Európai Unióban az újautó-regisztrálások száma májusban - derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) jelentéséből.
A Hyundai Motor Co. 40 százalékkal tervezi növelni európai eladásait 2013-ig - derül ki a Hyundai európai vezérigazgatója által az Automotive News Europe című lapnak adott interjúból.
Az M15-ös autóúton Rajka térségében két Szlovákia felől érkező kamion érintőlegesen ütközött, aminek következtében az egyik a szembejövő útpályára sodródva frontálisan ütközött egy cseh autóbusszal. A buszon két vezető és 50 fő, köztük mozgássérültek utaztak. A kamion sofőrje, valamint a busz egyik sofőrje életét vesztette.
Az M15-ös autóúton Rajka térségében két Szlovákia felől érkező kamion érintőlegesen ütközött, melynek következtében az egyik a szembejövő útpályára sodródva frontálisan ütközött egy cseh autóbusszal. A buszon két vezető és 50 fő, köztük mozgássérültek utaztak. A kamion sofőrje, valamint a busz egyik sofőrje életét vesztette.
Hosszú ideig feküdt az árokban egy súlyos koponyasérülést szenvedett motorkerékpáros Bács-Kiskun megyében.
Két halálos áldozata, 10 súlyos és 41 könnyű sérültje van annak a közúti balesetnek, amely hétfőn hajnalban történt az M15-ös autóúton Győr-Moson-Sopron megyében – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság.
A környezetvédelem mellett "teszi le a garast" XVI. Benedek pápa, aki hamarosan hibrid meghajtású pápamobilba ül át.
New York közlekedéséről már számos cikket lehetett olvasni, amelyek azt taglalják, hogy mennyire veszélyesek. A Világutazó blogon viszont most egy videón keresztül is megtudhatja, hogy valójában milyen sok baleseti szituáció alakul ki.
Egy ittasan vezető gépkocsivezető járművével áttért a menetirány szerinti bal oldalra Izsák belterületén, és összeütközött a szemből érkező autóval szombat este, utóbbi a baleset után elhagyta a helyszínt.
Egy házaspár szenvedett szombat este balesetet motorjával. A feleség a kórházba szállítás után életét vesztette.
Évente negyedmillióan meghalnak, több mint másfél millió ember pedig tartós fogyatékosságot okozó sérülést szenved balesetekben az Európai Unióban. Ugyanakkor már számos olyan módszer van, amelyek segítségével a súlyos balesetek több mint fele megelőzhető lenne.
Baleset miatt teljes útzár van a 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán.
A német Autobild közzétette az első kémfotót az új Mercedes B-osztályról, melyen az autó mindenféle álcázás nélkül látható - 2012 elejétől ilyet is gyártanak majd Kecskeméten.
Az európai átlagot meghaladó mértékben bővült a hazai autópiac májusban: az ACEA becslése szerint hazánkban 3814 új autót adtak el az év ötödik hónapjában, 12,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A 7,6 százalékkal bővülő európai piacon a Volkswagen megerősítette vezető helyét.
Éves szinten 17 százalékkal 709 ezerre nőtt a német autógyártó Volkswagen által értékesített autók száma májusban, elsősorban a gyorsan növekvő külföldi kereslet miatt - közölte a vállalat pénteken.
Árokba borult autójával és könnyebben megsérült egy rendőrök elől menekülő csempész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökön.