Akár egy kínai kocsi is lehet az Év Autója Európában
Azon a listán, amelyen a jelöltek vannak, 45 modellből 13 kínai.
Azon a listán, amelyen a jelöltek vannak, 45 modellből 13 kínai.
Pillanatok alatt megszerezte, amit kinézett.
Egyre nehezebb mostanság 5 millió forint alatt új személyautót találni, de azért nem teljesen lehetetlen.
Kétmilliárd eurós vegyesvállaltot alapítanának.
A léghűtéses régi 911-es egyenesen a 60-as évekbe repít vissza bennünket.
Az elképesztő gyorsulás egy duplaturbós V8-as benzinmotor földöntúli erejének köszönhető.
Stílusos a fogadtatás az olasz Motorvölgyben.
Lakó-pihenő övezetben ment százas tempó felett.
Átlagosan 300 ezer eurós autók voltak, amelyek tavaly egy szállítóhajó tragédiája során az óceán mélyére kerültek.
Trendi külsővel, sportos hangulatú belsővel, többféle hibrid hajtással, de zöld rendszám és dízelmotor nélkül támad a francia gyártó legújabb szabadidő-autója, az Alpine márkanevet új elgondolásban felélesztő Austral.
Egy veszélyesnek számító kereszteződésben zúzta le a sofőr az autóját és a furgont.
Hazai pályán előzték meg a Volkswagen Golfot.
Tavaly nyáron sok gyár leállt a félvezetőhiány miatt, idén a háború nem ütötte meg ugyanígy az ipart, ezért nagy növekedés látszik az ipari termelési számokon.
Idővel autópályamatricát is lehet majd venni rajta keresztül.
Hétüléses és akár 600 ezer dollárra is felszökhet az ára az egyik legextrémebb gyártó, a Rezvani újdonságának.
Az elsőtől az utolsó csavarig megújult Ranger nettó alapára éppen 13,5 millió forint alatt marad.
A legutóbb egy kisteherautó hajtott bele hátulról, fékezés nélkül a gödöllői autópálya-mérnökség útellenőri autójába.
A nyújtott tengelytávú és szinte szalonállapotú luxusautóban egy 6 literes motor rejtőzik.
Ilyen az, amikor az AMG valaha készült legerősebb biturbó V8-as motorja nagyon kevés a győzelemhez.