CÖF: besúgórendszert üzemeltet az Átlátszó
A Békemenetet is szervező alapítvány szerint a „MagyarLeaks”, vagyis az Átlátszó egyik felülete lehetővé teszi állami adatok megszerzését, kiszivárogtatását és terjesztését.
A Békemenetet is szervező alapítvány szerint a „MagyarLeaks”, vagyis az Átlátszó egyik felülete lehetővé teszi állami adatok megszerzését, kiszivárogtatását és terjesztését.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője. Az azonban így is kiderült, hogy a „hírszerzés” és a „dezinformáció” szavakat is meglehetősen másként értelmezik a hivatalban, mint az megszokott.
Közzétette a 2024-es pénzügyi beszámolóját a Békemeneteket szervező CÖF alapítványa. Állításuk szerint a támogatásaikat magánemberektől és vállalkozóktól kapták, ám ez a rendelkezésre álló dokumentumok alapján ellenőrizhetetlen.
A külügy fellebbezett az ítélet ellen, és egy törvénymódosítás is született a korábbi költségadatok eltitkolása érdekében.
A személyiségi jogi pert indító Átlátszó főszerkesztője, Bodoky Tamás szerint Lánczi Tamásék csak időhúzásra játszanak. Hiszen ha lenne bármi bizonyítékuk az Átlátszó elleni súlyos vádakra, lehetett volna érdemi tárgyalást tartani.
A Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal sokallja az Átlátszó által kért sérelemdíjat, továbbá azt állítja, hogy a jelentésében megfogalmazottak véleménynek számítanak, ráadásul csak azt írták le, amit korábban már mások is.
A bíróság szerint a Külügyminisztérium nem tagadhatja meg az adatközlést, de Szijjártóék még fellebbezhetnek.
De csak volt: a NAV kapcsolt, miután a szankciókat bevezették. Az azonban rejtély, miből termelt bevételt a cég. Kapcsolatai viszont voltak, ráadásul egy olyan emberrel, aki érintett volt a letelepedési kötvények körüli bizniszben.
A lap még a fideszes Dézsi Csaba András által vezetett önkormányzattól kérte az adatszolgáltatást, aki azt megtagadta. Most az új, független polgármester, Pintér Bence sem hajtja végre maradéktalanul a bíróság jogerős ítéletét.
A szerkesztőségek azután tettek közzé közös állásfoglalást, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal „vizsgálati jelentést” tett közzé az Átlátszóról, ami inkább politikai vádirat.
Lánczi Tamás azzal vádolja az oknyomozó portált, hogy külföldi pénzeket felhasználva hírszerzést végez.
A miniszter ezúttal nem a honvédségi géppel utazott.
Visszautasítják és jelentős részben kifejezetten hazugnak tartják a róluk készült „vizsgálati jelentést”.
Az egyetemi oktató alaposan kielemezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszóról készített jelentését.
Az Átlátszó fedett hírszerzést folytat, “fejtette meg” a Szuverenitásvédelmi Hivatal az újságírást, jelentésében azzal vádolva az oknyomozó portált, hogy amerikai gazdasági-politikai érdekeket szolgálva kárt okoz Magyarországnak. Bodoky Tamás főszerkesztő visszautasította a vádakat, és azt mondta, “ha a tevékenységünkkel például a korrupt politikusoknak okozunk kárt, azt büszkén vállaljuk”.
Hónapokkal ezelőtt szállt rá az egyik legnagyobb magyar oknyomozói műhelyre a kormány bunkósbotja. Friss jelentésében egy olyan hálózat tagjaként láttatja az Átlátszót a Szuverenitásvédelmi Hivatal, mely az amerikai befolyás kiterjesztésével foglalkozik.
A portál szerdai cikkét Magyar Péter élesen bírálta, Hont Andrást is minősítgette.
A lap munkatársát egyik intézménybe sem engedték be, kettőt konkrétan lezártak előle.
A lap ellen nyár eleje óta zajlik vizsgálat, de Lánczi Tamásék adatszolgáltatást várnak a szintén vizsgálat alá vont Átlátszónet Alapítványtól is.
Nem hagyja annyiban a Szuverenitásvédelmi Hivatal, hogy az Átlátszó nem hajlandó együttműködni velük. Az állami szervezet újabb, fenyegető hangvételű levelét pedig Bodoky Tamás, az oknyomozó portál főszerkesztője nem hagyta szó nélkül.