Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A külügy fellebbezett az ítélet ellen, és egy törvénymódosítás is született a korábbi költségadatok eltitkolása érdekében.
Március 21-e óta egyszer sem utazott bérelt repülőgéppel külföldi hivatali útra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, azok helyett mindig honvédségi gépeket használt – írja az Átlátszó.
Az „önmérséklet” azóta tart, hogy a lap március 20-án első fokon pert nyert a Fővárosi Törvényszéken: a bíróság nem tartotta jogszerűnek a külügy jogszabályi hivatkozását, amellyel megtagadta a repülőgépbérlések költségadatainak kiadására vonatkozó igénylésüket.
Az Átlátszó összeszedte, hogy Szijjártót a legutóbbi 36 útjára honvédségi gép vitte, erről árulkodnak a közösségi oldalán megosztott fotók is. Amelyeket azért leellenőriztek, hiszen volt már olyan, hogy a miniszter a Facebookra az irodájából posztolt, miközben az Adrián napozott Szíjj László jachtján.
Azt találták, hogy a tárcavezető a négy, diplomáciai utakra gyakran betett honvédségi gép közül az utóbbi időben a 604-es és 605-ös lajstromjelű Airbus A319-112-esekkel repült – 11, illetve 15 alkalommal. A kevesebb férőhellyel rendelkező, de kényelmesebb Dassault Falconokkal is 11 utat tett meg: a 606-os lajstromjelűvel hetet, a 607-essel négyet.
Az Átlátszó megkereste a minisztériumot, hogy megtudja, miért nem utazik mostanában Szijjártó bérelt gépekkel, de nem érkezett válasz.
A cikkben megjegyezték: a tárca a bírósági ítélet ellen fellebbezett. Emellett két hete Tuzson Bence igazságügyi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be „Magyarország versenyképességének javítása érdekében”, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a külügyminiszter a védett személyek külföldi mozgásával – azaz például a kormánytagok külföldi utazásaival – összefüggő adatok kiadását biztonságpolitikai szempontokra hivatkozva, a polgári hírszerzésért felelős miniszter megkérdezése nélkül is megtagadhatja.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.