Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök
Claudia Sheinbaum a Mexikói Amerika nevet javasolja.
Claudia Sheinbaum a Mexikói Amerika nevet javasolja.
Egy amatőr csillagász, Scott Tilley arra lett figyelmes, hogy a Kína által pályára állított titkos objektumok Észak-Amerika nyugati partja felett igen aktívabbak, erős jeleket bocsátanak ki.
A Missouri Egyetem kutatói szerint ha két földmozgás egy bizonyos távolságon belül van egymástól, akkor tekinthető egyik a másik utórengésének. Ezzel a módszerrel érdekes eredményt hozott az észak-amerikai földrengések vizsgálata.
Az amerikai SoHyCal 100 százalékban megújuló energia segítségével állít elő hidrogént, amit a közlekedési szektor használhat fel.
Ugyanazok a tüzek, amelyek sötétségbe borították New Yorkot pár hete, továbbra is égnek, és valószínűleg még egy ideig égni is fognak. Jelenleg nagyjából 500 erdőtűz tombol az országban.
Jelenetek mindannyiunk rémálmaiból.
A füst nagy része Québecből származik, ahol 160 különböző helyen ég az erdő.
Orbán Viktor szülőfalujának csapata csereprogramban gondolkodik.
Hitelessé váltak a Meteorológiai Világszervezet korábbi mérései, így egyszerre két rekord is megdőlt: a leghosszabb kiterjedésű és a legtovább tartó villám rekordja.
Egy új kormeghatározási eljárásnak köszönhetően kiderült, hogy a vikingek már Szent István uralkodása idején elérték Észak-Amerikát.
A tüzek 2,7 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátottak ki, júliusban és augusztusban is havi rekordot döntött az ebből származó károsanyag-kibocsátás.
A füst a nyugati áramlás miatt juthatott el a kontinensre.
A vancouveri Kitsilano Beachen 50 fok feletti hőmérsékletet mértek a júniusi hőhullám alatt. A perzselő melegben kagylók, csigák pusztultak el.
Közös mélytengeri internetkábelek kialakítását tervezi a Facebook. A fejlesztéssel ázsiai országoknak biztosítanának hozzáférést a stabilabb vezetékes hálózathoz.
Az első német és amerikai vásárlók már beülhettek új Volkswagen elektromos autójukba.
Összesen 257 magyar és 18 szlovák állampolgárt hoznak haza két géppel, Torontóból 4000 maszkot is elhoznak.
Szijjártó azt kérte, aki szeretne a különrepülőkkel hazatérni Magyarországra, regisztráljon a külképviseleteknél.
Az Észak-Amerikában élő idős magyarokat igencsak meglepte, hogy Orbán Viktor levele mellé kaptak egy 9 ezer forintos magyar rezsiutalványt is. Most egy amerikai férfi összegyűjti az utalványokat és hazaküldi, hogy a rászorulók fel tudják őket használni.
Megbomlott a térség ökoszisztémája az állatok élőhelyének elvesztése és más tényezők miatt.