Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#áfa

hvg.hu Tech

Hogyan marad ugyanannyi a netszámla az áfacsökkentés után?

Az egyik hazai internetszolgáltató ugyanannyival emelte az internet-szolgáltatás díját, mint amennyivel csökkent volna a havi számla összege az internet áfájának 27 százalékról 18-ra csökkentése után. A szolgáltató azzal védekezik, hogy stabilabb internetet nyújt és a sávszélességet is növelte.

hvg.hu Vállalkozás

Nagyon figyeljen számlaadáskor, különben jön a NAV-bírság!

A terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adószámát eddig csak abban az esetben kellett feltüntetni, ha az áthárított adó összege elérte az egymillió forintot. Ez az értékhatár zuhant most le a tizedére. A hibásan kiállított számlát befogadók is retorzióra számíthatnak: az adóhatóság megtagadhatja a levonási jog érvényesítését.

MTI Vállalkozás

Így trükköznek az éttermek az áfamizéria miatt

Több étterem úgy döntött, hogy egyszerűsít és inkább a 27 százalékos forgalmi adóval számol ott is, ahol 18 százalékot irányoztak elő januártól, ez viszont szabálytalan és bírsághoz vezethet – írta a Magyar Nemzet.

hvg.hu Vállalkozás

Vendéglői áfacsökkentés: Még sincs annyi méz a madzagon

Jókora versenyelőnyre tehetnek szert a klasszikus vendéglők a munkahelyi étkezdékkel szemben már idén, de főleg jövőre. A kormány azonban gondoskodik róla, hogy olyan nagyon ezek az egységek se járjanak jól, jövő januártól ugyanis a nyakukba akaszt majdnem az akkori áfával megegyező pluszterhet. Mindezt az turizmus fejlesztése jelszavával.

hvg.hu Vállalkozás

Egyelőre olcsóbb a baromfi, de meddig?

Két napja áfacsökkentett baromfit és tojást lehet kapni a boltokban – elvben. A kisalfold.hu négy élelmiszerlánc győri boltjaiban csekkolta, hogy az üzletek továbbadják-e az áfacsökkentést a vásárlóknak.

hvg.hu Vállalkozás

Éjfél után már olcsóbb a vacsora – elvileg

Január elsejétől, vagyis szombat éjféltől 27 helyett már csak 18 százalékos áfa terheli a meleg ételeket, és a helyben készített alkoholmentes italokat. Vagyis újévtől kevesebbet kell fizetni a vacsoráért, már ha a különbözetet nem nyelik le az éttermek, erre a Nógrád Megyei Kereskedelmi Kamara elnöke szerint ugyanis van esély. A kormány bízik abban, hogy érdemben csökkennek az árak – hangzott el a szombati RTL Híradóban.

MTI Gazdaság

Zuhognak az államkasszába az adóforintok

Idén őszig az öt legnagyobb közteherből közel ötszázmilliárd forinttal több érkezett az államkasszába, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában – írja pénteki számában a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca adataira hivatkozva.

hvg.hu Vállalkozás

Ez vár a katás adózóra, ha elveszti az alanyi áfamentességet

Ha a katás adózó 2016 decemberében átlépi az aqdónem bevételi határát (6 millió forint), s ezzel kiesikaz alanyi mentes áfakörből, akkor mikor választhatja újra az alanyi mentességet? Milyen áfagyakoriságba esik, azaz mikor kell áfabevallást készítenie? Havonta, negyedévente?

MTI Gazdaság

Magyarország elbukott több száz milliárd forintnyi áfát

Az uniós tagállamok 159,5 milliárd euró, azaz nagyjából 49,4 ezer milliárd forint áfabevételtől estek el 2014-ben - figyelmeztetett kedden az Európai Bizottság. Magyarország abban az évben 651 milliárd forintnyi áfát nem tudott beszedni.

1
6 7 8 9 10
25
Naponta kilenc bolt zárt be tavaly, és ez jó hír

Naponta kilenc bolt zárt be tavaly, és ez jó hír

Itt találhatja meg a legújabb zenéket a Spotifyon

Itt találhatja meg a legújabb zenéket a Spotifyon

Az Xbox-használók isszák meg a levét a Microsoft szerint az Apple trükközésének

Az Xbox-használók isszák meg a levét a Microsoft szerint az Apple trükközésének

A Magyar Ügyvédi Kamara az igazságügyi miniszterhez fordult a megfélemlítési törvény miatt

A Magyar Ügyvédi Kamara az igazságügyi miniszterhez fordult a megfélemlítési törvény miatt

Vélhetően senki nem élte túl a San Diegó-i kisrepülőgép-balesetet

Vélhetően senki nem élte túl a San Diegó-i kisrepülőgép-balesetet

Magyar Péter és az infláció – többek közt ezekre a kérdésekre kíváncsi a Fidesznek fontos témákban mérő közvélemény-kutató

Magyar Péter és az infláció – többek közt ezekre a kérdésekre kíváncsi a Fidesznek fontos témákban mérő közvélemény-kutató

Megszólalt a kormány által ukrán kémnek nevezett kárpátaljai férfi

Megszólalt a kormány által ukrán kémnek nevezett kárpátaljai férfi

Nyomásgyakorló szervezetnek neveztek Láncziék egy egyesületet, amely magyar állami támogatást is kap

Nyomásgyakorló szervezetnek neveztek Láncziék egy egyesületet, amely magyar állami támogatást is kap

Hétvégén is fizetős lehet a parkolás Erzsébetvárosban

Hétvégén is fizetős lehet a parkolás Erzsébetvárosban

A címlapról ajánljuk