Elpusztult a világ legidősebb pandája
Eimei 16 utódot nemzett az élete során.
Li Csiang mostani látogatása előtt legutóbb 2017-ben járt kínai miniszterelnök Ausztráliában, ez és a pandák ígérete is azt jelzi, hogy javulnak a két ország közötti kapcsolatok.
Nem sokon múlt, hogy egy darab répa legyen az állat veszte.
Két évvel ezelőtti születésekor benézték a nemét egy hollandiai óriáspandának, és csak most derült ki, hogy nem hím. Pedig külön figyelmet is fordítottak a hátsó lábai erősítésére, amihez a párzásnál nagy szükségük van a hím pandáknak. Most lett egy izmos lábú nőstény az ouwehandsi állatkertben.
Barna panda született a kínai Senhszi tenyésztőközpontban, így az állatok példányszáma 41-re emelkedett.
An An 35 éves korában pusztult el. Magas volt a vérnyomása.
Először született óriáspanda Szingapúrban szombaton - jelentette vasárnapi közleményében a Wildlife Reserves Singapore (WRS) állatvédő csoport.
Több mint 1800 óriáspanda él már a vadonban, az új természetvédelmi besorolás szerint így már csak sebezhetőnek számít a faj.
Videó készült arról, hogyan találta fel a washingtoni állatkert két lakója az alpesi sí pandaváltozatát.
Ta Mao és Er Sun most karanténban vannak. Az állatok azért kerültek vissza, mert a koronavírus miatt nem tudtak elég bambuszt biztosítani nekik.
A 22 éves Mej Hsziangot májusban mesterségesen termékenyítették meg, az apa a szintén a washingtoni állatkertben élő 23 éves Tien-Tien.
Az állat a park területén kószált egészen addig, amíg a gondozóknak sikerült befogniuk.
Ennek is a koronavírus-járvány az oka.
Az ikrek augusztus végén születtek, otthonuk, a berlini állatkert szerint remekül vannak.
Teljesen fehér bundájú óriáspandát sikerült lefilmezni a délnyugat-kínai Volong Nemzeti Parkban egy kitelepített állatmegfigyelő kamerával.
Megtévesztő módon húsevőkre jellemzőnek tűnik az óriáspandák táplálkozása a bambusz kizárólagossága ellenére.